Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

 

 

 

  

 

 

 

Banánlikör 

 

Hozzávalók: 50 dkg banán, 50 dkg cukor, 2,5 dl tisztaszesz, rumaroma, fél citrom leve.

A banánt felszeleteljük, egy zománcozott edényben a cukorral rétegezve rakjuk  le. 3 nap után szitán áttörjük, és még 1dl vizet is hozzáadunk. Majd ehhez a léhez hozzáteszünk 2,5 dl szeszt, és rumaromát. Alaposan összekeverjük és 10-15 napig érleljük, majd leszűrjük.

 

 

Amoretto

 

Hozzávalók: 50 dkg hámozott, forrázott mandula, 12 dkg barnacukor, 2 dl víz, 1/2 rúd fahéj, 1/2 l konyak, 2 db csillagánizs, 1 mandulaaroma.

Durvára őröljük a mandulát. A cukrot a vízzel felfőzzük, beletesszük a mandulát és közepes lángon, lefedve, közben kevergetve felfőzzük. A meleg mandulás folyadékot összekeverjük a konyakkal, fahéjjal, csillagánizzsal és az aromával. Befőttesüvegbe töltjük, meleg helyen két hétig állni hagyjuk. Aztán előbb szitán, majd gézen átszűrjük. Palackozzuk és dugaszoljuk.

 

 

Áfonyalikör

 

Hozzávalók: 1 kg áfonyaszem, 15 dkg cukor, 1 l alkohol vagy vodka.

Egy sötét színű üveget megtöltünk áfonyával, ráöntjük a cukrot, felöntjük alkohollal vagy barackpálinkával. Szöbahőmérsékletentároljuk, rázogatjuk naponta.Egy hónap múlva illatos, különleges likört kapunk.

 

 

Baileys'

 

Hozzávalók: 1 l tej, 1 l tejszín, 1 csomag Aranka mogyoróízű krémpor, 3 dl szesz, 2 csomag vaníliáscukor, 1 whyski aroma, 30 dkg cukor.

 

A tejszínt a tejjel felfőzzük, hozzáadjuk a cukrokat és hagyjuk teljesen kihűlni. Hozzákeverjük a krémport, eldolgozzuk csomómentesre. Ezután az aromát és a szeszt is fokozatos keveréssel adjuk hozzá. Hűtőben hetekig eláll.

 

 

Bodzabogyólikör

 

Hozzávalók: 30 dkg bodzabogyó, 4 dl 96%-os szesz, 6 dl víz, 1-2 szem szegfűszeg, kis darab fahéj, 10 dkg ckor.

 

Az enyhén összetört bogyókat egy nagyobb üvegbe rakjuk, ráöntjük az alkoholt, beleadagoljuk a fűszereket és 15 napig állni hagyjuk. A cukrot felfőzzük a 6 dl vízben, majd lehűtjük és az alkoholos bodzához öntjük. Az egészet jól összekeverjük. Jól záródó üvegbe töltjük. Csak néhány hét múlva fogyasztható, addigra érik össze.

 

 

 

 

Benedictin likör

 

Hozzávalók: 0,5-0,5 dkg szegfűszeg és szerecsendió, 1-1 dkg fahéj és borsmenta, citromhéj, kardamonmag és gyömbér, 2 dkg angelikagyökér, 3 dkg kálmosgyökér összezúzott keveréke.

1 liter alkoholban 2-3 napig áztatjuk. Utána 1/2 liter sűrű cukorszirupot adunk hozzá, ha szükséges cukorkaramellel színesítjük.

 

 

Borlikör

 

Hozzávalók: 1 l vörösbor, 50 dkg cukor, 1 rum, 1 cherry, 1 meggyaroma, 3 dl vodka.

 

A vörösbört a cukorral felforraljuk, és lehűtjük. Az aromákat a szeszben feloldjuk és elkeverjük a borral.

 

 

Borovicska likör

 

Hozzávalók 1 literhez: 75 szem borókabogyó, 3,5 dl törkölypálinka, vagy grappa, 30 dkg kristálycukor,3,5 dl víz.

A bogyókat kissé összetörjük, üvegbe rakjuk, ráöntjük a törkölyt, lezárjuk és 2 hétig érleljük. Néha rázogatjuk. Utána a cukorból és vízből szirupot főzünk, langyosra hűtjük és rászűrjük a borókás alkoholt. Még langyösan üvegbe töltjük. Szorosan lezárjuk, hűvös helyen 1 hónapig állni hagyjuk.

 

 

Carola

(házi Carolans)

 

Hozzávalók: 6 tojás sárgája, 30 dkg porcukor, 4 dl tejszín, 2 dl rum, 3 dl lehűtött forralt tej, 3 evőkanál Nutella, 3 dl vodka.

A tojást a cukorral kikeverjük, a Nutellát, majd a többi anyagot fakanállal hozzákeverjük. Hűtőben tároljuk, naponta rázogatni kell. Pár nap múlva fogyasztható.

 

 

Cherry Brandy házilag

 

Hozzávalók: 1 kg cseresznye, 5 szegfűszeg, 1 l vodka, 1/2 rúd vanília, 70 dkg cukor.

A kimagozott cseresznyét burgonyanyomóval összetörjük, 10 db maggal együtt. Egy tálba beledobjuk a vaníliarudat, szegfűszeget, megszórjuk cukorral és összekeverjük a gyümölccsel. Egy éjszakán át lefedve állni hagyjuk, megkeverjük. Széles szájú üvegbe töltjük, ráöntjük a vodkát, lezárjuk és 8 hétig napos helyen érleljük. Leszűrve töltjük az üvegekbe.

 

 

Cinzano

 

Hozzávalók: 0,5 kg rizs, 1,5 kg cukor, 10 dkg mazsola, kevés darabos fahéj, 4-5 szem szegfűszeg, 3 citrom, vaníliarúd darabok, 3,5 l  langyos víz, 1 dkg élesztő.

 

Egy 5 l -es befőttes üvegbe beletesszük a rizst, majd a többi anyagot, a citromokat karikára vágva. 3-4 hétig állni hagyjuk, többször keverjük meg. Ha megérett, üvegekbe leszűrjük, és pici borként teszünk bele, a letisztulás érdekében. Minél tovább áll, annál finomabb.

 

 

Crema limoncello

 

Hozzávalók: 5-6 nagy citrom, 5 dl alkohol, (vodka is jó) 50 dkg cukor, 1 l tejszín,  3 vanília, 1dl sambuca, (olasz likör, hasonlít az ouzóhoz)

A citromok héját az alkoholban 10 napig állni hagyjuk. Majd a cukrot felfőzzük szirupnak 2-3 dl vízzel. Mikor langyosra hült, (kevergessük közben, nehogy megdermedjen) felöntjük a citromos alkohollal, a tejszínnel és 3/4 l tejjel. (A tejel és tejszínt forraljuk föl és hűtsük le.) Hozzáadjuk a sambucát és a vaníliát. Egy hétig érleljük hűtőben. Általában télen készítik, étkezések után szolgálják föl, közvetlen fogyasztás előtt hűtsük jégen. Bármilyen más gyümölcsből lehet készíteni.

 

 

Csillagánizs likör

 

Hozzávalók: 1 evőkanál csillagánizs tört, 1,5 csésze vodka, fél csésze cukorszirup.

A csillagánizst áztassuk 2 hétre a vodkába, időnként rázzuk föl.

Majd szűrjük le, és keverjük össze a sziruppal. Halványsárga színű lesz. Az üveg aljára egy szép csillagánizst tehetünk.

 

 

Csoko-mokka likör

 

2,5 dl erős esspresszó kávét felmelegítünk 2 rúd fahéjjal, és 5 dkg barnacukorral.

Fél órátállni hagyjuk. 6 tojás sárgáját vízgőz fölött habosra keverjük 10 dkg barnacukorral. Levesszük a tűzről, hozzáadunk 2 evőkanál kakaóport, a kávét és 1,25 dl tartós tejet, 2 dl sűrített tejet és 1,25 dl whiskyt. Üvegekbe töltjük. 6 hónapig eláll.

 

 

Diólikör

 

Hozzávalók: 10 dkg zölddió, 1/2 kg méz, egy teáskanál kakukkfű,  ánizs,  szegfűszeg, zsályalevél, borókabogyó, koriander, 1 l vodka.

 

Júliusban lehet diót szedni hozzá. A dió héját késsel bevagdossuk, jó színezőanyag is, csak ne essen szét.

Az anyagokat a dióval együtt egy nagy befőttes üvegbe rakjuk, naponta rázogatjuk, 2 hónap múlva, amikor már jó sötét, leszűrjük és üvegekbe töltjük.

 

 

Fahéjas likör

 

Hozzávalók 8 dl-hez: fél narancs, 6-8 darabka fahéj, 12 dkg barnacukor, 7 dl konyak.

 

A narancs levét kifacsarjuk, a fahéjjal, cukorral együtt egy üvegbe töltjük. Felöntjük a konyakkal. Négy hétig állni hagyjuk. Gézzel bélelt szűrőn átszűrjük, majd üvegekbe töltjük.

 

 

Fehércsoki likör

 

8 tojás sárgáját 20 dkg porcukorral és 3 csomag vaníliáscukorral kikeverünk. 4 dl tejszínt, 1 l tejet és egy tábla fehér csokoládét felforralunk és lehűtjük. A két keveréket összekeverjük, és hozzáadunk 2 dl vodkát. Egy adag kávét is adhatunk hozzá. Minél tovább áll, annál finomabb. Hűtőben tároljuk.

 

 

Fehércsokoládés-narancslikör

 

Hozzávalók: Negyed vaníliarúd, 1 narancs héja 1,5 dl tej, 10 dkg fehér csoki, 20 dkg cukor, 2 tojás, 3 dl vodka, 1,5 dl narancslé.

A vaníliadarabokat felhasítjuk és a narancshéjjal, tejjel felforraljuk, majd állni hagyjuk 10 percet. Átszűrjük és ismét felmelegítjük és a csokoládét felolvasztjuk benne. A tojásokat a cukorral elkeverjük, hozzáadjuk óvatosan a vodkát és a narancslét. Vízfürdő fölött állandó kevergetés mellett 50C-osra melegítjük, majd üvegekbe töltjük. Hűtőben tárolva, de rövid időn belül el kell fogyasztani.

 

 

Feketeribizli - likör

 

Hozzávalók: 1 kg feketeribizli, 2-3 szegfűszeg, 1 db fahéj, 1 l gyümölcspálinka, 75 dkg cukor.

 

A ribizlit megmossuk, leszemezzük, és villával összetörjük. Hozzáadjuk a cukrot, fahéjat,  szegfűszeget és a pálinkát. Lefedve 1 hónapig állni hagyjuk. Utána átszűrjük és üvegekbe töltjük.

 

 

Francialikör

 

Hozzávalók: 1,5 kg feketeribizli, 1 l jófajta vörösbor, 2-3 szem szegfűszeg, 1 darab fahéj, 2 kg cukor.

A ribizlit edénybe tesszük és addig főzzük, míg míg a szemek széthasadnak. Egy nagy uborkás üvegbe ( 5 l) rajuk a ribizlit, szegfűszeget, fahéjat és a bort. 4-5 napig érleljük hűvös helyen. Aztán leszűrjük, a ribizlit átpasszírozzuk, hogy több lé legyen . Adjuk hozzá a cukrot és magas hőfokon addig kevergessük, míg a cukor el nem olvad benne. Nem kell forralni!

Szűrjük le, töltsük üvegekbe, ha kihült, zárjuk le.

Ezt a likört ásványvízzel, tonikkal, jégkockával nagyobb pohárban kínáljuk.

 

 

Fűszeres-mézes gyógylikör

 

Hozzávalók: 2 diónyi szárított gyömbér, 1 csomag egész fahéj, és szegfűszeg, 50 dkg méz, 7 dl vodka.

Üvegbe szórjuk a fűszereket, hozzáöntjük a mézet és a vodkát. Pár napig kevergetjük, míg fel nem oldódik benne a méz. 3-4 hétig érleljük. Minél tovább érik, annál finomabb lesz. A végén a fűszerek leülepszenek az aljára, szép borostyánsárga lesz a likör. Áttöltjük üvegekbe.

 

 

Gyógylikör

 

Hozzávalók: 2  diónyi nagyságú gyömbér, 1 tasak fahéj, 1 tasak szegfűszeg, 50 dkg méz, 7 dl vodka.

 

A hozzávalókat üvegbe tesszük, leönjük a vodkával. Naponta rázogatni kell, többször. AA színe nem szép. Egy hétig érleljük, aztán leszűrjük, üvegekbe töltjük. Hűtve finom.

 

 

Jägermeister

 

Hozzávalók: 3 l pálinka, 1 kg égetett cukor, 1/4 marék citromfű, fehér üröm, borókabogyó, kélmosgyökér, 2 citrom, (cikkekre vágva) 1/4 maré cickafark, csalán, 12 zölddió (cikkekre vágva) 2,5 dkg köménymag, 1 dkg csillagánizs, 2,5 dkg darabos fahéj, szegfűszeg, 1 dkg fehér gyömbér.

 

Az anyagokat összekeverjük nagy befőttesüvegben, időnként megkeverjük, 2 hétig érleljük. Üvegekbe töltjük.

 

 

 

  

Ír krémlikör

 

Hozzávalók: 2 dl rum, 15 dkg porcukor, 2 vaníliáscukor, 2 kis csomag natúr kapuchino por, 3 dl tejszín.

 

A porcukrot, vaníliacukrot kikeverjük, majd hozzáadjuk a rumot, kapuchino port és  a habbá vert tejszínt. Ha sűrű, lehet egy kevés tejet hozzáadni. összekeverjük a rummal és hűtőben tároljuk.

 

 

Kakaólikör

 

Hozzávalók: 6 tojás sárgája, 25 dkg porcukor, 2 csomag vaníliáscukor,0,5 l tejszín, 2 evőkanál kakaó, 0,5 l tej, 5 dl rum.

 

A tojássárgákat kikeverjük a cukrokkal, hozzáadjuk a kakaót. A tejet a tejszínnek felforraljuk és lehűtjük. Aztán hozzákeverjük a tojásos masszát, végül a rumot. Üvegekbe rakjuk, hűtjük. Hűtőben tároljuk.

 

 

 

Kávékrémlikör

 

Hozzávalók: 2 dl hideg kávé, 2 dl konyak, 2 dl tejszín, 4 púpozott evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliás cukor.

Turmixban jólé összekeverjük a hozzávalókat, és rögtön hűtőbe helyezzük 10-15 percre.

 

 

Kökénylikör

 

Hozzávalók: 1,5 kg érett kökény, 1,5 kg cukor, 4-5 db fahéj, 2 rúd vanília, 1 l vodka.

A kökényt akkor szedjük, amikor már a dér megcsípte. megmossuk és szárítjuk. Befőttesüvegbe rakjuk, hozzáadjuk a cukrot, összekerjük a fahéjjal, a félbevágott vaníliával és a vodkával. 5-6 hétig hűtőben érleljük, majd leszűrjük.

 

 

Kumquat likör

 

Hozzávalók: 50 dkg mandarin, 50 dkg barna kandis cukor, 2 szegfűszeg,1 fahéjrúd, 1 tasak vaníliás cukor, 7 dl konyak.

A gyümölcsöt forró vízben megmossuk, és szárazra törölgetjük. Egy villávaltöbbször megszurkáljuk, és egy nagy befőttes üvegbe rakjuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és jól lezárjuk az üveget. Szobahőmérsékleten 4 hétig állni hagyjuk, hogy jól összeérjenek az ízek. A likört leszűrjük, üvegbe töltjük és még 3 hétig állni hagyjuk.

 

 

Limoncello

 

Hozzávalók: 1,5 kg citrom, 1 l vodka, 1,5 l víz, 1,5 kg cukor.

 

Nagy befőttes üvegbe a citromhéjat alkoholba 2 hétre beáztatjuk. Csak a sárga héja kerüljön bele, fehér rész ne, mert kesernyés lesz. A vizet a cukorral sziruppá főzzük, és lehűtjük. A citromhéjat leszűrjük, elkeverjük a sziruppal és újabb két hétig pihentetjük. Aztán palackozzuk. Hűtve fogyasszuk.

 

 

 

Mangólikör

 

Hozzávalók: 500ml mangószaft, (2 mangó) 100 ml víz, 10 dkg cukor, (lehetőség szerint barnacukor) 3 dl vodka.

A mangót összetörjük, pürésítjük, hozzáadjuk a vodkához, 10 napig érleljük. A cukorból, vízből szirupot főzünk, lehűtjük, hozzáadjuk a vodkás mangóhoz. Tovább érleljük néhány napig, aztán leszűrjük, üvegekbe töltjük.

 

 

 

 

Málnalör

 

Hozzávalók: 1 kg málna, 7 dl vodka, 40 dkg cukor.

 

A málnát egy kicsit nyomkodjuk össze, tegyük nagy befőttes üvegbe. Öntsük le az alkohollal.Szorosan zárjuk le. 5-6 hétig állni hagyjuk, néha rázogatni kell. Gézen átszűrjük. A cukrot 2 dl vízben forraljuk fel, míg teljesen el nem olvad benne. lehűtjük és hozzáöntjük az alkoholos málnához. Üvegekbe töltjük és néhány hétig pihentessük fogyasztás előtt.

 

 

Málna-, egres- vagy meggybor

 

Hozzávalók: 60 dkg cukor, 1 kg málna, egres, vagy meggy.

Nagy üvegben meleg helyen ruhával letakarva erjedni hagyjuk a gyümölcsöt a cukorral. Ha kiforrt, és az edény nem meleg, az erjedés végbement. Ha az üveg alján üledék van, bedugaszoljuk. Lassanként minden leszáll az edény aljára. Amikor a bor kristálytiszta, óvatosan letöltjük a seprőt, a bort palackokba öntjük, mert megecetesedik. Ha több évig akarjuk tartani, a palackok nyakára gumisapkát teszünk és kidunsztoljuk. Ha kihült, kiszedjük a vízből, és ledugaszoljuk. Így évekig eláll.

 

 

 

Meggylikör

 

Hozzávalók: 60 dkg méz, 1 kg meggy, 0,8 l vodka, fél liter víz, 5 dkg mandula, 1 dkgfahéj, kevés tört meggymag, 2 szelet héjas citrom, 1 késhegynyi csersav.

A vizet, mézet, csersavat összefőzzük, lehabozzu, hagyjuk kihülni. A megmosott, lecsurgatott, kimagozott meggyet a többi hozzávalóval üvegbe tesszük, nagy befőttesbe. Ráöntjük a mézes szirupot, vodkát. Lekötjük, 2 hetet állni hagyjuk. Ülepítjük, szűrjük, üvegekbe töltjük.

 

 

Tutti-frutti likör

 

Hozzávalók: 50 dkg piros ribizli, 25 dkg fekete ribizli, 50 dkg málna, 25 dkg eper, 3,5 dl vodka, 1 kg cukor, 5 dl víz.

A gyümölcsöket tisztítás után turmixgépben összezúzzuk. Nagy befőttes üvegbe töltjük, ráöntjük a vodkát és lefedve 10 napig érleljük, de közben kevergetjük. Sűrőn átszűrjük, majd gézen átengedjük az egészet, hogy tiszta legyen.

A vizet fölforraljuk a cukorral, közben a habját leszedjük. Ha kihült, apránként kevergetve hozzáadjuk a gyümölcsös vodkát. Lefedjük, 10-12 napig érleljük. Időnként összerázzuk, de az utolsó 3 napban ne mozgassuk. Üvegekbe töltjük, jól ledugaszoljuk, és sötét, hűvös helyre tesszük. 

 

 

Meggylikör

 

Hozzávalók: 1,5 kg meggy, 1 kg cukor, 1 rúd vanília, 3 g fahéj, 5 szegfűszeg, 4 szem mandula, 1/2 l szesz.

 

Kimagozzuk a meggyet, bőszájú üvegbe rakjuk. A cukorból és 1 l vízből szirupot főzünk, kihűtjük, és hozzáöntjük a meggyhez.Beletesszük a mandulát, a többi fűszereket és az alkoholt. Jól elkeverjük 3 hétig lefedve napos helyre tesszük. Ezután leszűrjük, üvegekbe rakjuk és ledugaszoljuk. Díszítésként  pár szem meggyet tehetünk bele.

 

 

Mézes pálinka

 

4-5 dl valódi pálinkába fél dl mézet teszünk, és fűszereket: fahéjat, szegfűszeget, szegfűborsot, ánizst, citromhéjat, pici gyömbért. Összerázzuk, tároljuk, néhány hétig. Pár  alkalommal még rázogatjuk és szűrjük.

 

 

Mogyorólikör

 

Hozávalók: 2 dl vodka, 5 dl tejszín, 2 dl víz, 1 teszínes mogyoróaroma, cukor ízlés szerint.

A cukrot a tejszínnel felforraljuk, ha kihűlt hozzáadjuk az aromát, vodkát és a vizet. Hűtőben hetekig eláll, hidegen kínáljuk.

 

 

 

Narancslikör

 

Két narancsot, egy citromot vékonyan meghámozunk, a fehér rész ne kerüljön bele. Egy jól záródó üvegbe tesszük. 4 dl vodkát, a gyümölcsök kifacsart és leszűrt levét adjuk hozzá. Két hétig érleljük, majd leszűrjük, és 1 dl cukorsziruppal hígítjuk.

 

 

Kép

 

Pina Colada

 

Hozzávalók: 3 dl fehér rum, 2 dl kókuszlikör, 5 dl ananászjuice, 2 dl tejszín.

 

A hozzávalókat tört jéggel elkeverjük, és egy magasabb pohárba töltjük. Koktélcseresznyével vagy ananászkarikával díszítjük.

 

 

Sangria

 

Hozzávalók: 20 dkg fagyasztott bogyós gyümölcs, 1 üveg Malaga vagy bármilyen édes olasz vagy spanyol bor, 4 db narancs, 1 dl fehér rum, (Baccardi)4 evőkanál méz.

Összekeverjük, ha bólés jellegűt akarunk, akkor felöntjük 1 üveg édes pezsgővel. Ha karácsonyi jellegűt: sok fahéjjal, gyömbérrel és szegfűszeggel ízesítjük.

  

Sörfőzés

 

Hozzávalók: 30 dkg cukor, 8 l víz, 30 dkg szemes árpakávé, 1 dkg komló, 1 dkg élesztő.

A vízben a kávét 3/4 óráig forraljuk, majd hozzátesszük a komlót, ismét 3/4 óráig forraljuk, majd a cukorral ismét, de 10 percig. Lehúzuk a tűzről. Amikor teljesen kihült, beletesszük az élesztőt. Egy napi állás után már fogyasztható. Üvegekbe töltjük és jól ledugaszoljuk.

 

 

Tejlikör

 

Hozzávalók: 1 l tej, 6 dl vodka, 2 citrom, 2 rúd vanília, 1 kg cukor.

 

Egy 5 literes uborkás üvegbe töltjük a tejet és a szeszt, beletesszük a héjastól felkarikázott citromot, a hosszában kettévágott vaníliát és a cukrot. Az üveget lekötjük, szobahőmérsékleten tartjuk 12 napig. Naponta rázogatjuk. Szűrőpapíron átszűrjük, és utána egy hónapig állni hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek.

 

 

Tia Maria

 

Hozzávalók: 3 dl víz, 20 dkg cukor, 1 rúd vanília, 6 dkg instant kávé, 7 dl vodka.

A vizet a cukorral sziruppá főzzük. Beletesszük a hosszában kettévágott vaníliarudat. A kávét felodjuk egy csésze forró vízben, és hagyjuk kihűlni. Majd a vodkát összekeverjük a többi folyadékkal. Üvegekbe töltjük és két hétig állni hagyjuk. Utána kivesszük a vaníliarudat, és finom szűrőn leszűrjük.

 

 

Tojáslikör

 

Hozzávalók: 0,5 l tej, 5 tojás sárgája, 40 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor, 1 rumaroma, 3,8 l vodka.

A fölvert tojásárgákhoz adjuk a cukrot, vaníliáscukrot és habosra keverjük. Lassan hozzáadjuk a felforralt, lehűtött tejet és folyamatosan keverve adjuk hozzá az aromát és a vodkát is. Hűtőben tárolva több hétig is eláll.

 

Kép

 

Sárgabarack likör

 

Hozzávalók: 50 dkg cukor, 20 dkg érett sárgabarack, 1 l tisztaszesz vagy pálinka.

A sárgabarackokat nagy üvegbe rakjuk, szétnyomkodjuk. A magokat feltörjük és a belsejét beledaraboljuk Hozzáadjuk a cukrot és a szeszt. 8-10 napig napos helyen érleljük, naponta megkeverjük, majd ruhán át szűrjük és üvegekbe töltjük.

 

 

Kókuszlikör

 

Hozzávalók: 3 dl tisztaszesz, 1,5 l tej, 50 dkg cukor, 10 dkg kókuszreszelék, 1 csomag vaníliáscukor.

Felforraljuk a tejet, hozzáadjuk a kókuszreszeléket és egy órán át takarékon főzzük. levesszük a tűzről, belekeverjük a cukrokat. Ha lehült, leszűrjük és hozzáadjuk az alkoholt.

 

 

Vaníliás karamell likör

 

Hozzávalók: 1 doboz sűrített, cukrozott tej, 3,5 dl sötét rum, 1 teáskanál vaníliás cukor, 1 vanília aroma.

A sűrített tejet annyi vízzel engedjük föl, amennyi éppen ellepi. Lassú tűzön gyöngyözve főzzük 30 percig. 10 dkg cukorból karamellt készítünk és összekeverjük a tejjel. ha kihült, hozzáadjuk az aromát, vaníliás cukrot és a rumot. Üvegbe töltjük és lezárjuk.

 

 

Zsályalikör

 

Hozzávalók: 12 dkg cukor, 4 evőkanál víz, 20 levél zsálya, 5 dl grappa, (olasz törkölypálinka) 1 evőkanál vanília aroma.

Felforraljuk a vizet a cukoprral, sűrű szirupot főzünk, beletesszük a zsályát, 5 percig kavargatva forraljuk. Lehűtjük, hozzáadjuk a grappát és az aromát. Üvegekbe töltjük, néha át kell forgatni, hogy teljesen feloldódjon a cukor benne.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Tractorimame - Трактор

2020.08.19 02:18

AGR-Спецтехника
Аренда спецтехники на выгодных условиях в Москве и Московской области. Наш телефон: 8 (495) 943-09-90


<a href=https://yandex.ru/collections/card/5f3c04fbe403a6c307454617/>AGR-Спецтехника. Аренда спецтехники на выгодных условиях в Москве и Московской области. Наш телефон: 8 (495) 943-09-90 </a>

TefreySuelt - Nag with lower broken-hearted price drugstore

2020.08.18 05:00

viagra 10mg or 20mg username
canadian pharmacy viagra 20mg search
<a href="https://xlpharmtiger.com">generic viagra online pharmacy
</a> - viagra coupon free trial quick links
https://xlpharmtiger.com - generic viagra online pharmacy
viagra generic canada

SmmdyDot - Smm Panel для реселлеров – сервис раскрутки

2020.08.17 23:55

Илизиум – популярный в интернете инструмент, который преподносит дар чтобы без труда накрутить друзей, сердечек, разрекламировать лучную страничку и т.д.. Огромный функционал даст возможность без труда руководить всей работой накрутки.
Для того чтобы приступить к накрутке нужно зарегистрироваться и добавить на
сервисе задание на раскрутку. После чего могут требоваться монетки – это временная валюта сервиса, которая требуется в добавлении заданий. Чем больше виртуальной валюты вы имеете, тем больше имеешь возможность добавить подписчиков на личной странице, сердечек, накрутить сообщество и многое другое.

Накрутка Vkontakte:
Vkontakte имеете возможность накрутить народу в профиль, накрутить участников на личную страницу, накрутить симпатий на запись записи, добавить рассказать на пост, а также накрутить отзывы в сообщество.
Вконтакте – прекрасное место для раскрутки наших магазинов с великов отдачей и этот сайт вам в этом окажет лучшую удачу.

Раскрутка в Инстаграме
В этой соцсети Инстаграм реально замутить масштабирование народу в Инстаграм на бизнес аккаунт, добавить лайки на
посты а также комментарии в сторис в Инстаграме безопасно. На данный момент продвижение в InstaGram – одно из самых прибыльных занятий в интернете, что дает момент бесплатно продвинуться и прибавить целевую клиентуру сервиса в мгновенные сроки. Увеличение лайков и подписок подарит шанс в быстрые сроки выползти в топ и захватить аудиторию платежеспособных пользователей в кротчайшие моменты времени.

Продвижение в Ютубе – очень прибыльное дело на текущий день. Увеличение количесства «Палец вверх» на видео, обзоров для любого видеоролика и добавление смотрящих в на YouTube подарит момент тебя хорошо нажиться за счет монетизации трафика в сети Ютуб. Если у тебя
валом зрителей, то всего-лишь надо добавлять интересные видео и бесплатно получать количество просмотров этих видео роликок от собственной базы пользователей канала.

Илизиум бот – робот для бесплатной продвижения в соц.сетях

Сайт: <p><a href="https://ilizium.com/nakrutka-lajkov-vkontakte-7">Накрутка лайков Вконтакте 7</a></p>
<p><a href="https://ilizium.com/nakrutka-lajkov-v-youtube-besplatno">Накрутка лайков в Ютуб бесплатно</a></p>
<p><a href="https://ilizium.com/nakrutka-podpischikov-vkontakte-v-gruppu">Накрутка подписчиков Вконтакте в группу</a></p>

crfpmlns - mlcyunuporem

2020.08.17 21:37

clomid estrogen blocker http://clomidus.com/# - clomid reviews
ovulation clomid
clomid ovulation pain <a href=http://clomidus.com/>clomidin</a> order clomid online

CarlosLer - Porn comics and Hentai Manga

2020.08.17 09:33

The transmitted aerosphere can provoke any reader,
in spitefulness of his time, because the girls in the scenes
are exhausted to a great extent exalted quality, they will bring you a
straws of pleasure.
<a href=https://xxxporncomics.info/> Porn comics and Hentai Manga</a>

ShirleyBrify - Just weeks after Pamela Anderson

2020.08.16 18:52

Just weeks after Pamela Anderson and Jon Peters ended
their 12-day marriage, the movie mogul is engaged to
another woman, according to a report.
<a href=> porno pamela </a>

wavrhzss - xtfvkkrqyqfk

2020.08.16 17:10

cialis 5 mg http://cialisusy.com/ - buy cialis
discount cialis
cialis prescription online <a href=http://cialisusy.com/#>order cialis cheap</a> cialis discount

LeonardCoogy - austin white porn

2020.08.16 11:06

<b>Here girls want to get acquainted! / <a href=http://sexwebsite.datinghip.site/ios-dating-app.html>Go to the site</a>, register and look for a girl for sex.</b>

telegram channel: <a href=https://t.me/bookfac>Go to the channel</a>

<a href=https://imagetwist.com/v5tdizoupq68/photo_2019-11-26_05-05-42.jpg><img src="https://img119.imagetwist.com/th/36652/v5tdizoupq68.jpg"></a> <a href=https://imagetwist.com/7uiqo6dg8bm0/photo_2019-11-26_05-08-17.jpg><img src="https://img119.imagetwist.com/th/36652/7uiqo6dg8bm0.jpg"></a> <a href=https://imagetwist.com/fnoi8nnqlpmg/photo_2019-11-26_05-08-30.jpg><img src="https://img119.imagetwist.com/th/36652/fnoi8nnqlpmg.jpg"></a>
<a href=https://imagetwist.com/3k7rli4jjfsg/photo_2019-11-22_05-23-30.jpg><img src="https://img119.imagetwist.com/th/36652/3k7rli4jjfsg.jpg"></a> <a href=https://imagetwist.com/sz3ee4wdsdof/photo_2019-11-22_05-24-16.jpg><img src="https://img119.imagetwist.com/th/36652/sz3ee4wdsdof.jpg"></a> <a href=https://imagetwist.com/17dqeicgli4p/photo_2019-11-22_05-24-44.jpg><img src="https://img119.imagetwist.com/th/36652/17dqeicgli4p.jpg"></a>
<a href=https://imagetwist.com/3q8uhiqe4pui/photo_2019-08-11_15-16-28.jpg><img src="https://img119.imagetwist.com/th/36652/3q8uhiqe4pui.jpg"></a> <a href=https://imagetwist.com/e8jxpycxu8t6/photo_2019-08-11_15-17-23.jpg><img src="https://img119.imagetwist.com/th/36652/e8jxpycxu8t6.jpg"></a> <a href=https://imagetwist.com/8om2kiriw80b/photo_2019-08-12_00-45-07.jpg><img src="https://img119.imagetwist.com/th/36652/8om2kiriw80b.jpg"></a>
<a href=https://imagetwist.com/83040ynm4kx6/photo_2019-05-04_19-32-10.jpg><img src="https://img119.imagetwist.com/th/36652/83040ynm4kx6.jpg"></a> <a href=https://imagetwist.com/qvamouasnqou/photo_2019-05-07_00-20-53.jpg><img src="https://img119.imagetwist.com/th/36652/qvamouasnqou.jpg"></a> <a href=https://imagetwist.com/z8impmqt117x/photo_2019-05-09_20-59-09.jpg><img src="https://img119.imagetwist.com/th/36652/z8impmqt117x.jpg"></a>
<a href=https://imagetwist.com/kp5tuq342hhk/photo_2019-08-06_15-42-38.jpg><img src="https://img119.imagetwist.com/th/36652/kp5tuq342hhk.jpg"></a> <a href=https://imagetwist.com/dsf5sh065kn6/photo_2019-08-10_16-13-56.jpg><img src="https://img119.imagetwist.com/th/36652/dsf5sh065kn6.jpg"></a> <a href=https://imagetwist.com/2xukukbm9kbb/photo_2019-08-11_01-01-47.jpg><img src="https://img119.imagetwist.com/th/36652/2xukukbm9kbb.jpg"></a>


#m?UEoK5s@zytqy#

<a href=https://imagetwist.com/lp6egx23eh16/007______.jpg><img src="https://img201.imagetwist.com/th/27977/lp6egx23eh16.jpg"></a> <a href=https://imagetwist.com/phhy5soe92nf/007__.jpg><img src="https://img201.imagetwist.com/th/27977/phhy5soe92nf.jpg"></a> <a href=https://imagetwist.com/j61ldqswn1og/174.jpg><img src="https://img30.imagetwist.com/th/27942/j61ldqswn1og.jpg"></a>
<a href=https://imagetwist.com/87udyzemom8v/55.jpg><img src="https://img67.imagetwist.com/th/27997/87udyzemom8v.jpg"></a> <a href=https://imagetwist.com/v7ntilm8tdrv/055eb4034e5eae07ba752a2dcd6d7b746ae544f0.jpg><img src="https://img67.imagetwist.com/th/27997/v7ntilm8tdrv.jpg"></a> <a href=https://imagetwist.com/p6m1cimcl9lr/54.jpg><img src="https://img67.imagetwist.com/th/27997/p6m1cimcl9lr.jpg"></a>
Boobs Collection 8
<a href=https://imagetwist.com/fqp7ihf0mari/323_1000.jpg><img src="https://img68.imagetwist.com/th/28794/fqp7ihf0mari.jpg"></a> <a href=https://imagetwist.com/3znei1lw2k3d/322_1000.jpg><img src="https://img68.imagetwist.com/th/28794/3znei1lw2k3d.jpg"></a> <a href=https://imagetwist.com/u2i2wy232g1r/321_1000.jpg><img src="https://img68.imagetwist.com/th/28794/u2i2wy232g1r.jpg"></a>
<a href=https://imagexport.com/7tfxgj7wt0i2/photo_2019-05-02_10-29-09.jpg><img src="https://img31.imagexport.com/th/29413/7tfxgj7wt0i2.jpg"></a> <a href=https://imagexport.com/f6mus64e2zyz/photo_2019-05-02_15-37-11.jpg><img src="https://img31.imagexport.com/th/29413/f6mus64e2zyz.jpg"></a> <a href=https://imagexport.com/ucy1mq8aey7r/photo_2019-05-02_15-38-39__2_.jpg><img src="https://img31.imagexport.com/th/29413/ucy1mq8aey7r.jpg"></a>

RobertDet - Thanks to bots, it's possible

2020.08.15 09:10

Thanks to bots, it's possible to run thousands of
transactions at the same time
<a href=>nonvbvccshop</a>

AmilaBaw - Razula.ru всё о заработке и не только. Бесплатно!

2020.08.14 01:45

Форум по заработку <a href=>https://razula.ru/</a>
Бесплатные курсы по заработку. https://razula.ru/
Множество бесплатных книг любой тематики.

hfranceTwelm - Présentation, remerciement & vision !

2020.08.13 21:30

Bonjour, mon nom est Jimmy B, je m’occupe des communications chez hfrance.fr.

Pour atteindre la première position sur google avec différents mot clés convoités cela vous prend l’hébergeur Web le plus puissants sur le marché.
Quelque soit la programmation de votre site web, HTML5, Wordpress, Joomla nous vous garantissons l'affichage le plus rapide de l'industrie et une disponibilité de 100%.
HFrance est une entreprise d’hébergement de site Web de haute qualité en France.

De la part de notre équipe, merci de nous avoir laissé la chance de nous inscrire sur votre site Web afin de partager des idées avec la communauté.

<a href=https://bit.ly/hébergement_web>hébergement web</a>

Si vous avez des questions, n’hésitez pas à répondre à ce poste.

Cordialement et bonne journée à tous.

AmilaBaw - Razula.ru всё о заработке и не только. Бесплатно!

2020.08.13 19:21

Форум по заработку <a href=>https://razula.ru/</a>
Бесплатные курсы по заработку. https://razula.ru/
Множество бесплатных книг любой тематики.

AzdreDup - Stature tight-fisted drugs no hallucinogenic

2020.08.13 08:14

will cialis help me last longer
can i have a few drinks will taking cialis
<a href="https://tadalafil6.com">tadalafil dosage</a> - viagra and alcohol use announcements
https://tadalafil6.com/# - buy cialis generic tadalafil
viagra v cialis which is best for a firmer erection

pwzmpfvk - qsjpfnyhocnk

2020.08.12 23:33

cialis online prescription <a href=http://cialistores.com/>cialis 5mg</a> cialis cost

qdteiqrj - tkhzptnjpzfe

2020.08.11 07:18

buy cialis online <a href=https://cialisko.com/>cialis otc</a> when will cialis be over the counter

NatashaJab2543 - XRumer 19.0 + XEvil break more than 8400 type of CAPTCHAs

2020.08.10 19:20

Perfect update of captcha solving software "XEvil 5.0":

Captcha solving of Google (ReCaptcha-2 and ReCaptcha-3), Facebook, BitFinex, Bing, Hotmail, SolveMedia, Yandex,
and more than 12000 another categories of captcha,
with highest precision (80..100%) and highest speed (100 img per second).
You can use XEvil 5.0 with any most popular SEO/SMM software: iMacros, XRumer, SERP Parser, GSA SER, RankerX, ZennoPoster, Scrapebox, Senuke, FaucetCollector and more than 100 of other software.

Interested? You can find a lot of introducing videos about XEvil in YouTube.

FREE DEMO AVAILABLE!

See you later ;)

Charlescig - Заработай вместе с нами на гемблинге

2020.08.08 00:33

Недавний рейтинг топовых онлайн проектов геймблинга
https://jakjon.com/

ljmnlhue - oaovhmecakta

2020.08.07 18:21

generic viagra coupon http://viagrastoreon.com/ - india pharmacy viagra

viagra without a doctor prescription 150 mg <a href=http://viagrastoreon.com/>generic viagra soft</a>

igzgqkzj - phkpfacjgrxv

2020.08.05 08:00

cialis soft <a href=https://cialisgener.com/#>how to get cialis</a> cialis manufacturer coupon

contractortriar - Qanvast hdb

2020.08.04 16:04

General professional manhattan

The function of General development manhattan is to transfer to the client the whole center in its entirety, and not in the form of separately executed work. Of particular significance is actually the role of the overall professional during the large construction of apartment buildings of domestic kind, commercial complicateds, commercial facilities.

<b><a href=https://grandeurhillsgroup.com/>apartment renovation nyc</a>;</b>
<u>Industrial structures.</u>

Today, the listing of building and construction companies consists of various corporate interior decoration. An client as well as a client can easily invest a great deal of time-solving on all company concerns. A even more rational remedy is to leave this task to General building NY.


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »