Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

 

 

 

  

 

 

 

Banánlikör 

 

Hozzávalók: 50 dkg banán, 50 dkg cukor, 2,5 dl tisztaszesz, rumaroma, fél citrom leve.

A banánt felszeleteljük, egy zománcozott edényben a cukorral rétegezve rakjuk  le. 3 nap után szitán áttörjük, és még 1dl vizet is hozzáadunk. Majd ehhez a léhez hozzáteszünk 2,5 dl szeszt, és rumaromát. Alaposan összekeverjük és 10-15 napig érleljük, majd leszűrjük.

 

 

Amoretto

 

Hozzávalók: 50 dkg hámozott, forrázott mandula, 12 dkg barnacukor, 2 dl víz, 1/2 rúd fahéj, 1/2 l konyak, 2 db csillagánizs, 1 mandulaaroma.

Durvára őröljük a mandulát. A cukrot a vízzel felfőzzük, beletesszük a mandulát és közepes lángon, lefedve, közben kevergetve felfőzzük. A meleg mandulás folyadékot összekeverjük a konyakkal, fahéjjal, csillagánizzsal és az aromával. Befőttesüvegbe töltjük, meleg helyen két hétig állni hagyjuk. Aztán előbb szitán, majd gézen átszűrjük. Palackozzuk és dugaszoljuk.

 

 

Áfonyalikör

 

Hozzávalók: 1 kg áfonyaszem, 15 dkg cukor, 1 l alkohol vagy vodka.

Egy sötét színű üveget megtöltünk áfonyával, ráöntjük a cukrot, felöntjük alkohollal vagy barackpálinkával. Szöbahőmérsékletentároljuk, rázogatjuk naponta.Egy hónap múlva illatos, különleges likört kapunk.

 

 

Baileys'

 

Hozzávalók: 1 l tej, 1 l tejszín, 1 csomag Aranka mogyoróízű krémpor, 3 dl szesz, 2 csomag vaníliáscukor, 1 whyski aroma, 30 dkg cukor.

 

A tejszínt a tejjel felfőzzük, hozzáadjuk a cukrokat és hagyjuk teljesen kihűlni. Hozzákeverjük a krémport, eldolgozzuk csomómentesre. Ezután az aromát és a szeszt is fokozatos keveréssel adjuk hozzá. Hűtőben hetekig eláll.

 

 

Bodzabogyólikör

 

Hozzávalók: 30 dkg bodzabogyó, 4 dl 96%-os szesz, 6 dl víz, 1-2 szem szegfűszeg, kis darab fahéj, 10 dkg ckor.

 

Az enyhén összetört bogyókat egy nagyobb üvegbe rakjuk, ráöntjük az alkoholt, beleadagoljuk a fűszereket és 15 napig állni hagyjuk. A cukrot felfőzzük a 6 dl vízben, majd lehűtjük és az alkoholos bodzához öntjük. Az egészet jól összekeverjük. Jól záródó üvegbe töltjük. Csak néhány hét múlva fogyasztható, addigra érik össze.

 

 

 

 

Benedictin likör

 

Hozzávalók: 0,5-0,5 dkg szegfűszeg és szerecsendió, 1-1 dkg fahéj és borsmenta, citromhéj, kardamonmag és gyömbér, 2 dkg angelikagyökér, 3 dkg kálmosgyökér összezúzott keveréke.

1 liter alkoholban 2-3 napig áztatjuk. Utána 1/2 liter sűrű cukorszirupot adunk hozzá, ha szükséges cukorkaramellel színesítjük.

 

 

Borlikör

 

Hozzávalók: 1 l vörösbor, 50 dkg cukor, 1 rum, 1 cherry, 1 meggyaroma, 3 dl vodka.

 

A vörösbört a cukorral felforraljuk, és lehűtjük. Az aromákat a szeszben feloldjuk és elkeverjük a borral.

 

 

Borovicska likör

 

Hozzávalók 1 literhez: 75 szem borókabogyó, 3,5 dl törkölypálinka, vagy grappa, 30 dkg kristálycukor,3,5 dl víz.

A bogyókat kissé összetörjük, üvegbe rakjuk, ráöntjük a törkölyt, lezárjuk és 2 hétig érleljük. Néha rázogatjuk. Utána a cukorból és vízből szirupot főzünk, langyosra hűtjük és rászűrjük a borókás alkoholt. Még langyösan üvegbe töltjük. Szorosan lezárjuk, hűvös helyen 1 hónapig állni hagyjuk.

 

 

Carola

(házi Carolans)

 

Hozzávalók: 6 tojás sárgája, 30 dkg porcukor, 4 dl tejszín, 2 dl rum, 3 dl lehűtött forralt tej, 3 evőkanál Nutella, 3 dl vodka.

A tojást a cukorral kikeverjük, a Nutellát, majd a többi anyagot fakanállal hozzákeverjük. Hűtőben tároljuk, naponta rázogatni kell. Pár nap múlva fogyasztható.

 

 

Cherry Brandy házilag

 

Hozzávalók: 1 kg cseresznye, 5 szegfűszeg, 1 l vodka, 1/2 rúd vanília, 70 dkg cukor.

A kimagozott cseresznyét burgonyanyomóval összetörjük, 10 db maggal együtt. Egy tálba beledobjuk a vaníliarudat, szegfűszeget, megszórjuk cukorral és összekeverjük a gyümölccsel. Egy éjszakán át lefedve állni hagyjuk, megkeverjük. Széles szájú üvegbe töltjük, ráöntjük a vodkát, lezárjuk és 8 hétig napos helyen érleljük. Leszűrve töltjük az üvegekbe.

 

 

Cinzano

 

Hozzávalók: 0,5 kg rizs, 1,5 kg cukor, 10 dkg mazsola, kevés darabos fahéj, 4-5 szem szegfűszeg, 3 citrom, vaníliarúd darabok, 3,5 l  langyos víz, 1 dkg élesztő.

 

Egy 5 l -es befőttes üvegbe beletesszük a rizst, majd a többi anyagot, a citromokat karikára vágva. 3-4 hétig állni hagyjuk, többször keverjük meg. Ha megérett, üvegekbe leszűrjük, és pici borként teszünk bele, a letisztulás érdekében. Minél tovább áll, annál finomabb.

 

 

Crema limoncello

 

Hozzávalók: 5-6 nagy citrom, 5 dl alkohol, (vodka is jó) 50 dkg cukor, 1 l tejszín,  3 vanília, 1dl sambuca, (olasz likör, hasonlít az ouzóhoz)

A citromok héját az alkoholban 10 napig állni hagyjuk. Majd a cukrot felfőzzük szirupnak 2-3 dl vízzel. Mikor langyosra hült, (kevergessük közben, nehogy megdermedjen) felöntjük a citromos alkohollal, a tejszínnel és 3/4 l tejjel. (A tejel és tejszínt forraljuk föl és hűtsük le.) Hozzáadjuk a sambucát és a vaníliát. Egy hétig érleljük hűtőben. Általában télen készítik, étkezések után szolgálják föl, közvetlen fogyasztás előtt hűtsük jégen. Bármilyen más gyümölcsből lehet készíteni.

 

 

Csillagánizs likör

 

Hozzávalók: 1 evőkanál csillagánizs tört, 1,5 csésze vodka, fél csésze cukorszirup.

A csillagánizst áztassuk 2 hétre a vodkába, időnként rázzuk föl.

Majd szűrjük le, és keverjük össze a sziruppal. Halványsárga színű lesz. Az üveg aljára egy szép csillagánizst tehetünk.

 

 

Csoko-mokka likör

 

2,5 dl erős esspresszó kávét felmelegítünk 2 rúd fahéjjal, és 5 dkg barnacukorral.

Fél órátállni hagyjuk. 6 tojás sárgáját vízgőz fölött habosra keverjük 10 dkg barnacukorral. Levesszük a tűzről, hozzáadunk 2 evőkanál kakaóport, a kávét és 1,25 dl tartós tejet, 2 dl sűrített tejet és 1,25 dl whiskyt. Üvegekbe töltjük. 6 hónapig eláll.

 

 

Diólikör

 

Hozzávalók: 10 dkg zölddió, 1/2 kg méz, egy teáskanál kakukkfű,  ánizs,  szegfűszeg, zsályalevél, borókabogyó, koriander, 1 l vodka.

 

Júliusban lehet diót szedni hozzá. A dió héját késsel bevagdossuk, jó színezőanyag is, csak ne essen szét.

Az anyagokat a dióval együtt egy nagy befőttes üvegbe rakjuk, naponta rázogatjuk, 2 hónap múlva, amikor már jó sötét, leszűrjük és üvegekbe töltjük.

 

 

Fahéjas likör

 

Hozzávalók 8 dl-hez: fél narancs, 6-8 darabka fahéj, 12 dkg barnacukor, 7 dl konyak.

 

A narancs levét kifacsarjuk, a fahéjjal, cukorral együtt egy üvegbe töltjük. Felöntjük a konyakkal. Négy hétig állni hagyjuk. Gézzel bélelt szűrőn átszűrjük, majd üvegekbe töltjük.

 

 

Fehércsoki likör

 

8 tojás sárgáját 20 dkg porcukorral és 3 csomag vaníliáscukorral kikeverünk. 4 dl tejszínt, 1 l tejet és egy tábla fehér csokoládét felforralunk és lehűtjük. A két keveréket összekeverjük, és hozzáadunk 2 dl vodkát. Egy adag kávét is adhatunk hozzá. Minél tovább áll, annál finomabb. Hűtőben tároljuk.

 

 

Fehércsokoládés-narancslikör

 

Hozzávalók: Negyed vaníliarúd, 1 narancs héja 1,5 dl tej, 10 dkg fehér csoki, 20 dkg cukor, 2 tojás, 3 dl vodka, 1,5 dl narancslé.

A vaníliadarabokat felhasítjuk és a narancshéjjal, tejjel felforraljuk, majd állni hagyjuk 10 percet. Átszűrjük és ismét felmelegítjük és a csokoládét felolvasztjuk benne. A tojásokat a cukorral elkeverjük, hozzáadjuk óvatosan a vodkát és a narancslét. Vízfürdő fölött állandó kevergetés mellett 50C-osra melegítjük, majd üvegekbe töltjük. Hűtőben tárolva, de rövid időn belül el kell fogyasztani.

 

 

Feketeribizli - likör

 

Hozzávalók: 1 kg feketeribizli, 2-3 szegfűszeg, 1 db fahéj, 1 l gyümölcspálinka, 75 dkg cukor.

 

A ribizlit megmossuk, leszemezzük, és villával összetörjük. Hozzáadjuk a cukrot, fahéjat,  szegfűszeget és a pálinkát. Lefedve 1 hónapig állni hagyjuk. Utána átszűrjük és üvegekbe töltjük.

 

 

Francialikör

 

Hozzávalók: 1,5 kg feketeribizli, 1 l jófajta vörösbor, 2-3 szem szegfűszeg, 1 darab fahéj, 2 kg cukor.

A ribizlit edénybe tesszük és addig főzzük, míg míg a szemek széthasadnak. Egy nagy uborkás üvegbe ( 5 l) rajuk a ribizlit, szegfűszeget, fahéjat és a bort. 4-5 napig érleljük hűvös helyen. Aztán leszűrjük, a ribizlit átpasszírozzuk, hogy több lé legyen . Adjuk hozzá a cukrot és magas hőfokon addig kevergessük, míg a cukor el nem olvad benne. Nem kell forralni!

Szűrjük le, töltsük üvegekbe, ha kihült, zárjuk le.

Ezt a likört ásványvízzel, tonikkal, jégkockával nagyobb pohárban kínáljuk.

 

 

Fűszeres-mézes gyógylikör

 

Hozzávalók: 2 diónyi szárított gyömbér, 1 csomag egész fahéj, és szegfűszeg, 50 dkg méz, 7 dl vodka.

Üvegbe szórjuk a fűszereket, hozzáöntjük a mézet és a vodkát. Pár napig kevergetjük, míg fel nem oldódik benne a méz. 3-4 hétig érleljük. Minél tovább érik, annál finomabb lesz. A végén a fűszerek leülepszenek az aljára, szép borostyánsárga lesz a likör. Áttöltjük üvegekbe.

 

 

Gyógylikör

 

Hozzávalók: 2  diónyi nagyságú gyömbér, 1 tasak fahéj, 1 tasak szegfűszeg, 50 dkg méz, 7 dl vodka.

 

A hozzávalókat üvegbe tesszük, leönjük a vodkával. Naponta rázogatni kell, többször. AA színe nem szép. Egy hétig érleljük, aztán leszűrjük, üvegekbe töltjük. Hűtve finom.

 

 

Jägermeister

 

Hozzávalók: 3 l pálinka, 1 kg égetett cukor, 1/4 marék citromfű, fehér üröm, borókabogyó, kélmosgyökér, 2 citrom, (cikkekre vágva) 1/4 maré cickafark, csalán, 12 zölddió (cikkekre vágva) 2,5 dkg köménymag, 1 dkg csillagánizs, 2,5 dkg darabos fahéj, szegfűszeg, 1 dkg fehér gyömbér.

 

Az anyagokat összekeverjük nagy befőttesüvegben, időnként megkeverjük, 2 hétig érleljük. Üvegekbe töltjük.

 

 

 

  

Ír krémlikör

 

Hozzávalók: 2 dl rum, 15 dkg porcukor, 2 vaníliáscukor, 2 kis csomag natúr kapuchino por, 3 dl tejszín.

 

A porcukrot, vaníliacukrot kikeverjük, majd hozzáadjuk a rumot, kapuchino port és  a habbá vert tejszínt. Ha sűrű, lehet egy kevés tejet hozzáadni. összekeverjük a rummal és hűtőben tároljuk.

 

 

Kakaólikör

 

Hozzávalók: 6 tojás sárgája, 25 dkg porcukor, 2 csomag vaníliáscukor,0,5 l tejszín, 2 evőkanál kakaó, 0,5 l tej, 5 dl rum.

 

A tojássárgákat kikeverjük a cukrokkal, hozzáadjuk a kakaót. A tejet a tejszínnek felforraljuk és lehűtjük. Aztán hozzákeverjük a tojásos masszát, végül a rumot. Üvegekbe rakjuk, hűtjük. Hűtőben tároljuk.

 

 

 

Kávékrémlikör

 

Hozzávalók: 2 dl hideg kávé, 2 dl konyak, 2 dl tejszín, 4 púpozott evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliás cukor.

Turmixban jólé összekeverjük a hozzávalókat, és rögtön hűtőbe helyezzük 10-15 percre.

 

 

Kökénylikör

 

Hozzávalók: 1,5 kg érett kökény, 1,5 kg cukor, 4-5 db fahéj, 2 rúd vanília, 1 l vodka.

A kökényt akkor szedjük, amikor már a dér megcsípte. megmossuk és szárítjuk. Befőttesüvegbe rakjuk, hozzáadjuk a cukrot, összekerjük a fahéjjal, a félbevágott vaníliával és a vodkával. 5-6 hétig hűtőben érleljük, majd leszűrjük.

 

 

Kumquat likör

 

Hozzávalók: 50 dkg mandarin, 50 dkg barna kandis cukor, 2 szegfűszeg,1 fahéjrúd, 1 tasak vaníliás cukor, 7 dl konyak.

A gyümölcsöt forró vízben megmossuk, és szárazra törölgetjük. Egy villávaltöbbször megszurkáljuk, és egy nagy befőttes üvegbe rakjuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és jól lezárjuk az üveget. Szobahőmérsékleten 4 hétig állni hagyjuk, hogy jól összeérjenek az ízek. A likört leszűrjük, üvegbe töltjük és még 3 hétig állni hagyjuk.

 

 

Limoncello

 

Hozzávalók: 1,5 kg citrom, 1 l vodka, 1,5 l víz, 1,5 kg cukor.

 

Nagy befőttes üvegbe a citromhéjat alkoholba 2 hétre beáztatjuk. Csak a sárga héja kerüljön bele, fehér rész ne, mert kesernyés lesz. A vizet a cukorral sziruppá főzzük, és lehűtjük. A citromhéjat leszűrjük, elkeverjük a sziruppal és újabb két hétig pihentetjük. Aztán palackozzuk. Hűtve fogyasszuk.

 

 

 

Mangólikör

 

Hozzávalók: 500ml mangószaft, (2 mangó) 100 ml víz, 10 dkg cukor, (lehetőség szerint barnacukor) 3 dl vodka.

A mangót összetörjük, pürésítjük, hozzáadjuk a vodkához, 10 napig érleljük. A cukorból, vízből szirupot főzünk, lehűtjük, hozzáadjuk a vodkás mangóhoz. Tovább érleljük néhány napig, aztán leszűrjük, üvegekbe töltjük.

 

 

 

 

Málnalör

 

Hozzávalók: 1 kg málna, 7 dl vodka, 40 dkg cukor.

 

A málnát egy kicsit nyomkodjuk össze, tegyük nagy befőttes üvegbe. Öntsük le az alkohollal.Szorosan zárjuk le. 5-6 hétig állni hagyjuk, néha rázogatni kell. Gézen átszűrjük. A cukrot 2 dl vízben forraljuk fel, míg teljesen el nem olvad benne. lehűtjük és hozzáöntjük az alkoholos málnához. Üvegekbe töltjük és néhány hétig pihentessük fogyasztás előtt.

 

 

Málna-, egres- vagy meggybor

 

Hozzávalók: 60 dkg cukor, 1 kg málna, egres, vagy meggy.

Nagy üvegben meleg helyen ruhával letakarva erjedni hagyjuk a gyümölcsöt a cukorral. Ha kiforrt, és az edény nem meleg, az erjedés végbement. Ha az üveg alján üledék van, bedugaszoljuk. Lassanként minden leszáll az edény aljára. Amikor a bor kristálytiszta, óvatosan letöltjük a seprőt, a bort palackokba öntjük, mert megecetesedik. Ha több évig akarjuk tartani, a palackok nyakára gumisapkát teszünk és kidunsztoljuk. Ha kihült, kiszedjük a vízből, és ledugaszoljuk. Így évekig eláll.

 

 

 

Meggylikör

 

Hozzávalók: 60 dkg méz, 1 kg meggy, 0,8 l vodka, fél liter víz, 5 dkg mandula, 1 dkgfahéj, kevés tört meggymag, 2 szelet héjas citrom, 1 késhegynyi csersav.

A vizet, mézet, csersavat összefőzzük, lehabozzu, hagyjuk kihülni. A megmosott, lecsurgatott, kimagozott meggyet a többi hozzávalóval üvegbe tesszük, nagy befőttesbe. Ráöntjük a mézes szirupot, vodkát. Lekötjük, 2 hetet állni hagyjuk. Ülepítjük, szűrjük, üvegekbe töltjük.

 

 

Tutti-frutti likör

 

Hozzávalók: 50 dkg piros ribizli, 25 dkg fekete ribizli, 50 dkg málna, 25 dkg eper, 3,5 dl vodka, 1 kg cukor, 5 dl víz.

A gyümölcsöket tisztítás után turmixgépben összezúzzuk. Nagy befőttes üvegbe töltjük, ráöntjük a vodkát és lefedve 10 napig érleljük, de közben kevergetjük. Sűrőn átszűrjük, majd gézen átengedjük az egészet, hogy tiszta legyen.

A vizet fölforraljuk a cukorral, közben a habját leszedjük. Ha kihült, apránként kevergetve hozzáadjuk a gyümölcsös vodkát. Lefedjük, 10-12 napig érleljük. Időnként összerázzuk, de az utolsó 3 napban ne mozgassuk. Üvegekbe töltjük, jól ledugaszoljuk, és sötét, hűvös helyre tesszük. 

 

 

Meggylikör

 

Hozzávalók: 1,5 kg meggy, 1 kg cukor, 1 rúd vanília, 3 g fahéj, 5 szegfűszeg, 4 szem mandula, 1/2 l szesz.

 

Kimagozzuk a meggyet, bőszájú üvegbe rakjuk. A cukorból és 1 l vízből szirupot főzünk, kihűtjük, és hozzáöntjük a meggyhez.Beletesszük a mandulát, a többi fűszereket és az alkoholt. Jól elkeverjük 3 hétig lefedve napos helyre tesszük. Ezután leszűrjük, üvegekbe rakjuk és ledugaszoljuk. Díszítésként  pár szem meggyet tehetünk bele.

 

 

Mézes pálinka

 

4-5 dl valódi pálinkába fél dl mézet teszünk, és fűszereket: fahéjat, szegfűszeget, szegfűborsot, ánizst, citromhéjat, pici gyömbért. Összerázzuk, tároljuk, néhány hétig. Pár  alkalommal még rázogatjuk és szűrjük.

 

 

Mogyorólikör

 

Hozávalók: 2 dl vodka, 5 dl tejszín, 2 dl víz, 1 teszínes mogyoróaroma, cukor ízlés szerint.

A cukrot a tejszínnel felforraljuk, ha kihűlt hozzáadjuk az aromát, vodkát és a vizet. Hűtőben hetekig eláll, hidegen kínáljuk.

 

 

 

Narancslikör

 

Két narancsot, egy citromot vékonyan meghámozunk, a fehér rész ne kerüljön bele. Egy jól záródó üvegbe tesszük. 4 dl vodkát, a gyümölcsök kifacsart és leszűrt levét adjuk hozzá. Két hétig érleljük, majd leszűrjük, és 1 dl cukorsziruppal hígítjuk.

 

 

Kép

 

Pina Colada

 

Hozzávalók: 3 dl fehér rum, 2 dl kókuszlikör, 5 dl ananászjuice, 2 dl tejszín.

 

A hozzávalókat tört jéggel elkeverjük, és egy magasabb pohárba töltjük. Koktélcseresznyével vagy ananászkarikával díszítjük.

 

 

Sangria

 

Hozzávalók: 20 dkg fagyasztott bogyós gyümölcs, 1 üveg Malaga vagy bármilyen édes olasz vagy spanyol bor, 4 db narancs, 1 dl fehér rum, (Baccardi)4 evőkanál méz.

Összekeverjük, ha bólés jellegűt akarunk, akkor felöntjük 1 üveg édes pezsgővel. Ha karácsonyi jellegűt: sok fahéjjal, gyömbérrel és szegfűszeggel ízesítjük.

  

Sörfőzés

 

Hozzávalók: 30 dkg cukor, 8 l víz, 30 dkg szemes árpakávé, 1 dkg komló, 1 dkg élesztő.

A vízben a kávét 3/4 óráig forraljuk, majd hozzátesszük a komlót, ismét 3/4 óráig forraljuk, majd a cukorral ismét, de 10 percig. Lehúzuk a tűzről. Amikor teljesen kihült, beletesszük az élesztőt. Egy napi állás után már fogyasztható. Üvegekbe töltjük és jól ledugaszoljuk.

 

 

Tejlikör

 

Hozzávalók: 1 l tej, 6 dl vodka, 2 citrom, 2 rúd vanília, 1 kg cukor.

 

Egy 5 literes uborkás üvegbe töltjük a tejet és a szeszt, beletesszük a héjastól felkarikázott citromot, a hosszában kettévágott vaníliát és a cukrot. Az üveget lekötjük, szobahőmérsékleten tartjuk 12 napig. Naponta rázogatjuk. Szűrőpapíron átszűrjük, és utána egy hónapig állni hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek.

 

 

Tia Maria

 

Hozzávalók: 3 dl víz, 20 dkg cukor, 1 rúd vanília, 6 dkg instant kávé, 7 dl vodka.

A vizet a cukorral sziruppá főzzük. Beletesszük a hosszában kettévágott vaníliarudat. A kávét felodjuk egy csésze forró vízben, és hagyjuk kihűlni. Majd a vodkát összekeverjük a többi folyadékkal. Üvegekbe töltjük és két hétig állni hagyjuk. Utána kivesszük a vaníliarudat, és finom szűrőn leszűrjük.

 

 

Tojáslikör

 

Hozzávalók: 0,5 l tej, 5 tojás sárgája, 40 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor, 1 rumaroma, 3,8 l vodka.

A fölvert tojásárgákhoz adjuk a cukrot, vaníliáscukrot és habosra keverjük. Lassan hozzáadjuk a felforralt, lehűtött tejet és folyamatosan keverve adjuk hozzá az aromát és a vodkát is. Hűtőben tárolva több hétig is eláll.

 

Kép

 

Sárgabarack likör

 

Hozzávalók: 50 dkg cukor, 20 dkg érett sárgabarack, 1 l tisztaszesz vagy pálinka.

A sárgabarackokat nagy üvegbe rakjuk, szétnyomkodjuk. A magokat feltörjük és a belsejét beledaraboljuk Hozzáadjuk a cukrot és a szeszt. 8-10 napig napos helyen érleljük, naponta megkeverjük, majd ruhán át szűrjük és üvegekbe töltjük.

 

 

Kókuszlikör

 

Hozzávalók: 3 dl tisztaszesz, 1,5 l tej, 50 dkg cukor, 10 dkg kókuszreszelék, 1 csomag vaníliáscukor.

Felforraljuk a tejet, hozzáadjuk a kókuszreszeléket és egy órán át takarékon főzzük. levesszük a tűzről, belekeverjük a cukrokat. Ha lehült, leszűrjük és hozzáadjuk az alkoholt.

 

 

Vaníliás karamell likör

 

Hozzávalók: 1 doboz sűrített, cukrozott tej, 3,5 dl sötét rum, 1 teáskanál vaníliás cukor, 1 vanília aroma.

A sűrített tejet annyi vízzel engedjük föl, amennyi éppen ellepi. Lassú tűzön gyöngyözve főzzük 30 percig. 10 dkg cukorból karamellt készítünk és összekeverjük a tejjel. ha kihült, hozzáadjuk az aromát, vaníliás cukrot és a rumot. Üvegbe töltjük és lezárjuk.

 

 

Zsályalikör

 

Hozzávalók: 12 dkg cukor, 4 evőkanál víz, 20 levél zsálya, 5 dl grappa, (olasz törkölypálinka) 1 evőkanál vanília aroma.

Felforraljuk a vizet a cukoprral, sűrű szirupot főzünk, beletesszük a zsályát, 5 percig kavargatva forraljuk. Lehűtjük, hozzáadjuk a grappát és az aromát. Üvegekbe töltjük, néha át kell forgatni, hogy teljesen feloldódjon a cukor benne.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ZarloLOK - Go out with discount broken-hearted amount drugstore

2020.08.28 00:15

viagra pack discount
viagra buy knowledge base
<a href="https://ztadalafil.com/#">cialis tadalafil
</a> - young men taking viagra
https://ztadalafil.com/# - tadalafil 20 mg
can i buy viagra over the counter in toronto canada

FillieSit - Go out with discount vulgar valuation drugstore

2020.08.27 15:41

can i take cialis if i have not got erectil problems
cialis original
<a href="https://cialis1walmart.com/#">cialis over counter
</a> - 5mg cialis online uk
https://cialis1walmart.com - cialis over counter at walmart
order generic cialis no prescription

ulnhszhm - qrokamzhehpp

2020.08.26 15:45

cialis pills https://cialishops.com/# - cialis 20 mg price walmart

cialis 5mg <a href=https://cialishops.com/>cialis 5 mg</a> cialis from canada

Lindaven - best uk online casino bonuses

2020.08.26 00:56

best blackjack online casino usa
casino online gambling <a href=https://brasilgrandescassinos.com/>bingo online</a> online gambling sites using paypal <a href="https://brasilgrandescassinos.com/">pôquer</a> best new jersey online gambling sites
online casino and mac and slot

CaseyNuh - магазин автозапчасти магазин автозапчасти

2020.08.25 21:07

Техническое обслуживание и исправление всякий сложности.
Опытные мастера. Низкие цены. Запись онлайн.
Частный подход к каждому клиенту.

<a href=https://encar.in.ua/uslugi/obsluzhivanie-kondiczionerov>

ремонт и обслуживание кондиционеров</a>

<a href=https://encar.in.ua/uslugi/chistka-inzhektorov>

чистка инжектора стоимость</a>

ZBrittber - Go out with lower broken-hearted price pharmacopoeia

2020.08.25 15:34

buy viagra online registered users
viagra tadalafil 20mg online guestbook.cgi?id=
<a href="https://viawithoutdct.com/#">viagra without a prescription
</a> - viagra 20mg side effects msn messenger
https://viawithoutdct.com/# - buy viagra without prescription
viagra 10 mg 4 tablet delete all board cookies

JazonRob - Get with lower low payment drugstore

2020.08.25 04:29

viagra dosage when to take statistics
viagra for women dosage uncategorized
<a href="https://vgsnake.com/#">sildenafil
</a> - viagra and alcohol consumption search
https://vgsnake.com/# - viagra for sale
took viagra with viagra

Robertvaf - гороскоп на завтра весы

2020.08.25 03:09

<a href=https://clck.ru/QUqg8><img src="https://www.belnovosti.by/sites/default/files/2020-08/monday_compressed_1.jpg"></a>
<a href=https://clck.ru/QUqg8>знаки гороскопа</a>

Глобальный астрологический прогноз от Павла Глобы для всех знаков зодиака.
Если вы хотите заказать гороскоп лично от Павла Глобы отправьте заявку на e-mail: pavel-globa@mail.ru .
В ответном письме Вы получите список информации, которую необходимо предоставить для составления персонального гороскопа, а также прайс-лист.
Гороскоп будет составлен ЛИЧНО Павлом Глобой , а не его учениками или помощниками. Консультация проводится исключительно в очном режиме и Вы сможете лично задать Павлу Павловичу все интересующие Вас вопросы по темам:
Личный гороскоп без прогноза.
Личный гороскоп + подробный прогноз на 1 год.
Личный гороскоп + подробный прогноз на 1год +экспресс-прогноз на 5 лет.
Гороскоп взаимоотношений с партнёром.
Выбор времени для вступления в брак, смены работы, оформления документов и т.д.<a href=https://clck.ru/QUqg8>Гороскоп от павла глобы на сегодня</a>

zrulmvjg - rrwxqgcewazr

2020.08.24 08:20

need prescription for viagra https://sildanaxep.com/# - best erection pills
otc viagra
do generic viagra pills work <a href=https://sildanaxep.com/>viagra tablets for men</a> cost of viagra per pill

MichaelHit - Это рабочая схема 2020 года.

2020.08.23 22:09

С поддержкойпомощью сего способа вы можете получить все
собственно что угодно от https://telegra.ph/Metod-g2a-08-03 абсолютно даром.
Данный эксплойт трудится практически для всякого продукта,
который продается на G2A в что количестве: подарочные карты,
ключи активации (для игр и программного обеспечения)и
каждая техника.
https://telegra.ph/Metod-g2a-08-03

MrianLob - Believe penny-pinching no prescription

2020.08.23 10:53

cialis vs viagra cost clever.cgi
cialis a244531
<a href="https://pharmacywalmart.com/#">cialis over the counter walmart
</a> - cialis 5mg works who is online
https://pharmacywalmart.com - cialis walmart
cialis 20mg review you cannot delete your posts in this forum

Idarkaantef - скачать фифа

2020.08.23 04:45

Между нами говоря, это очевидно. Предлагаю Вам попробовать поискать в google.com

---
Эт полезные штуки разныые))кароч прикона скачать fifa, скачать fifa или <a href=http://15fifa.ru/skachat-kljuchi-fifa-15/33-skachat-fifa-15-crack-kryak-tabletka-klyuch-besplatno.html>3 dm cracks fifa 15</a> скачать фифа

kqiyiyyn - fomfgyapofrk

2020.08.22 18:00

viagra how it works https://silaxepy.com/ - viagra tablets for men price
buy viagra no prescription
viagra without a doctor prescription usa <a href=https://silaxepy.com/>viagra coupon</a> best male enhancements

DavidOscix - Самое выгодное предложение на рынке кредитов

2020.08.21 22:45

Кредит под задаток предоставляется: кредит под задаток
жилплощади, кредит под задаток толики, кредит под задаток
комнаты, кредит под задаток жилища, кредит под задаток
платной недвижимости, кредит под задаток земляного участка,
кредит под задаток автомашины, кредит под задаток ПТС!
<a href=http://kredit-pod-zalog.mozello.ru>кредит под залог коттеджа
</a>

KennethgautS - Новости политики Россия США

2020.08.21 20:43

Привет всем участникам! Класный у вас сайт!
Что скажете по поводу этих новостей?:
<a href=http://firstnewz.ru/news/34845-valeriy-pyakin-vopros-otvet-ot-24-sentyabrya-2018-g.html> Валерий Пякин. Вопрос-Ответ от 24 сентября 2018 г. </a> <b> Валерий Пякин. Вопрос-Ответ от 24 сентября 2018 г. Новостной сайт E-News.su | E-News.pro. Используя материалы, размещайте обратную ссылку. </b>
http://firstnewz.ru/articles/34522-neumestnaya-shutka-petra-poroshenko-vybila-glavu-avstrii-sebastyana-kurca-iz-kolei.html
Ещё много интересного нашел тут: <b> новые информационные технологии </b> http://firstnewz.ru/
<a href=http://firstnewz.ru/politika/>новости политики читать</a> новости в политике России сегодня

Mazrylisse - Discount in return sect chemist's shop pills

2020.08.21 01:10

ed problems
viagra 5mg cost forum software
<a href="https://ciagorilla.com">generic cialis
</a> - risk of viagra
https://ciagorilla.com - generic cialis online
viagra 5mg dosage total members

Donaldmom - мод на выпадение вещей minecraft

2020.08.20 05:56

Окунитесь в невероятную историю, в которой вам предстоит отыскать волшебные капсулы и спасти своих друзей. В ходе прохождения вы посетите

захватывающие локации, где необходимо будет выполнять задания.

<b>Как установить Astral Apex
Скачай карту
Распакуй файл в .minecraft\saves
Готово</b>

Скачать Astral Apex - https://clclk.ru/astral (обязательно надо пройти капчу для индефикации личности.)

telegram channel: <a href=https://t.me/bookfac>Go to the channel</a>
<b>Here girls want to get acquainted! / <a href=http://onlinedating.datinghip.site/down-dating-app-review.html>Go to the site</a>, register and

look for a girl for sex.</b>
#m?UEoK5s@zytqy#

belleMof - How to disable avatar?

2020.08.19 22:58

Hello i am new user and i would to ask you, How to disable avatar?

StevenMut - 400 Bad Request

2020.08.19 12:01

400 Bad Request http://www.jomwins.com/suncity-situs-judi-live-casinos-online-2020/feed/#Comments on: Suncity Situs Judi Live Casinos - More info...

MatthewKex - Который хоть единовременно обращался в секс шоп?

2020.08.19 09:52

Хороший интернет магазин интимных товаров и секс игрушек, можете нормальные вещи насмотреть и купить

https://sex-shop-kiev.com.ua/


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »