Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

 

 

 

  

 

 

 

Banánlikör 

 

Hozzávalók: 50 dkg banán, 50 dkg cukor, 2,5 dl tisztaszesz, rumaroma, fél citrom leve.

A banánt felszeleteljük, egy zománcozott edényben a cukorral rétegezve rakjuk  le. 3 nap után szitán áttörjük, és még 1dl vizet is hozzáadunk. Majd ehhez a léhez hozzáteszünk 2,5 dl szeszt, és rumaromát. Alaposan összekeverjük és 10-15 napig érleljük, majd leszűrjük.

 

 

Amoretto

 

Hozzávalók: 50 dkg hámozott, forrázott mandula, 12 dkg barnacukor, 2 dl víz, 1/2 rúd fahéj, 1/2 l konyak, 2 db csillagánizs, 1 mandulaaroma.

Durvára őröljük a mandulát. A cukrot a vízzel felfőzzük, beletesszük a mandulát és közepes lángon, lefedve, közben kevergetve felfőzzük. A meleg mandulás folyadékot összekeverjük a konyakkal, fahéjjal, csillagánizzsal és az aromával. Befőttesüvegbe töltjük, meleg helyen két hétig állni hagyjuk. Aztán előbb szitán, majd gézen átszűrjük. Palackozzuk és dugaszoljuk.

 

 

Áfonyalikör

 

Hozzávalók: 1 kg áfonyaszem, 15 dkg cukor, 1 l alkohol vagy vodka.

Egy sötét színű üveget megtöltünk áfonyával, ráöntjük a cukrot, felöntjük alkohollal vagy barackpálinkával. Szöbahőmérsékletentároljuk, rázogatjuk naponta.Egy hónap múlva illatos, különleges likört kapunk.

 

 

Baileys'

 

Hozzávalók: 1 l tej, 1 l tejszín, 1 csomag Aranka mogyoróízű krémpor, 3 dl szesz, 2 csomag vaníliáscukor, 1 whyski aroma, 30 dkg cukor.

 

A tejszínt a tejjel felfőzzük, hozzáadjuk a cukrokat és hagyjuk teljesen kihűlni. Hozzákeverjük a krémport, eldolgozzuk csomómentesre. Ezután az aromát és a szeszt is fokozatos keveréssel adjuk hozzá. Hűtőben hetekig eláll.

 

 

Bodzabogyólikör

 

Hozzávalók: 30 dkg bodzabogyó, 4 dl 96%-os szesz, 6 dl víz, 1-2 szem szegfűszeg, kis darab fahéj, 10 dkg ckor.

 

Az enyhén összetört bogyókat egy nagyobb üvegbe rakjuk, ráöntjük az alkoholt, beleadagoljuk a fűszereket és 15 napig állni hagyjuk. A cukrot felfőzzük a 6 dl vízben, majd lehűtjük és az alkoholos bodzához öntjük. Az egészet jól összekeverjük. Jól záródó üvegbe töltjük. Csak néhány hét múlva fogyasztható, addigra érik össze.

 

 

 

 

Benedictin likör

 

Hozzávalók: 0,5-0,5 dkg szegfűszeg és szerecsendió, 1-1 dkg fahéj és borsmenta, citromhéj, kardamonmag és gyömbér, 2 dkg angelikagyökér, 3 dkg kálmosgyökér összezúzott keveréke.

1 liter alkoholban 2-3 napig áztatjuk. Utána 1/2 liter sűrű cukorszirupot adunk hozzá, ha szükséges cukorkaramellel színesítjük.

 

 

Borlikör

 

Hozzávalók: 1 l vörösbor, 50 dkg cukor, 1 rum, 1 cherry, 1 meggyaroma, 3 dl vodka.

 

A vörösbört a cukorral felforraljuk, és lehűtjük. Az aromákat a szeszben feloldjuk és elkeverjük a borral.

 

 

Borovicska likör

 

Hozzávalók 1 literhez: 75 szem borókabogyó, 3,5 dl törkölypálinka, vagy grappa, 30 dkg kristálycukor,3,5 dl víz.

A bogyókat kissé összetörjük, üvegbe rakjuk, ráöntjük a törkölyt, lezárjuk és 2 hétig érleljük. Néha rázogatjuk. Utána a cukorból és vízből szirupot főzünk, langyosra hűtjük és rászűrjük a borókás alkoholt. Még langyösan üvegbe töltjük. Szorosan lezárjuk, hűvös helyen 1 hónapig állni hagyjuk.

 

 

Carola

(házi Carolans)

 

Hozzávalók: 6 tojás sárgája, 30 dkg porcukor, 4 dl tejszín, 2 dl rum, 3 dl lehűtött forralt tej, 3 evőkanál Nutella, 3 dl vodka.

A tojást a cukorral kikeverjük, a Nutellát, majd a többi anyagot fakanállal hozzákeverjük. Hűtőben tároljuk, naponta rázogatni kell. Pár nap múlva fogyasztható.

 

 

Cherry Brandy házilag

 

Hozzávalók: 1 kg cseresznye, 5 szegfűszeg, 1 l vodka, 1/2 rúd vanília, 70 dkg cukor.

A kimagozott cseresznyét burgonyanyomóval összetörjük, 10 db maggal együtt. Egy tálba beledobjuk a vaníliarudat, szegfűszeget, megszórjuk cukorral és összekeverjük a gyümölccsel. Egy éjszakán át lefedve állni hagyjuk, megkeverjük. Széles szájú üvegbe töltjük, ráöntjük a vodkát, lezárjuk és 8 hétig napos helyen érleljük. Leszűrve töltjük az üvegekbe.

 

 

Cinzano

 

Hozzávalók: 0,5 kg rizs, 1,5 kg cukor, 10 dkg mazsola, kevés darabos fahéj, 4-5 szem szegfűszeg, 3 citrom, vaníliarúd darabok, 3,5 l  langyos víz, 1 dkg élesztő.

 

Egy 5 l -es befőttes üvegbe beletesszük a rizst, majd a többi anyagot, a citromokat karikára vágva. 3-4 hétig állni hagyjuk, többször keverjük meg. Ha megérett, üvegekbe leszűrjük, és pici borként teszünk bele, a letisztulás érdekében. Minél tovább áll, annál finomabb.

 

 

Crema limoncello

 

Hozzávalók: 5-6 nagy citrom, 5 dl alkohol, (vodka is jó) 50 dkg cukor, 1 l tejszín,  3 vanília, 1dl sambuca, (olasz likör, hasonlít az ouzóhoz)

A citromok héját az alkoholban 10 napig állni hagyjuk. Majd a cukrot felfőzzük szirupnak 2-3 dl vízzel. Mikor langyosra hült, (kevergessük közben, nehogy megdermedjen) felöntjük a citromos alkohollal, a tejszínnel és 3/4 l tejjel. (A tejel és tejszínt forraljuk föl és hűtsük le.) Hozzáadjuk a sambucát és a vaníliát. Egy hétig érleljük hűtőben. Általában télen készítik, étkezések után szolgálják föl, közvetlen fogyasztás előtt hűtsük jégen. Bármilyen más gyümölcsből lehet készíteni.

 

 

Csillagánizs likör

 

Hozzávalók: 1 evőkanál csillagánizs tört, 1,5 csésze vodka, fél csésze cukorszirup.

A csillagánizst áztassuk 2 hétre a vodkába, időnként rázzuk föl.

Majd szűrjük le, és keverjük össze a sziruppal. Halványsárga színű lesz. Az üveg aljára egy szép csillagánizst tehetünk.

 

 

Csoko-mokka likör

 

2,5 dl erős esspresszó kávét felmelegítünk 2 rúd fahéjjal, és 5 dkg barnacukorral.

Fél órátállni hagyjuk. 6 tojás sárgáját vízgőz fölött habosra keverjük 10 dkg barnacukorral. Levesszük a tűzről, hozzáadunk 2 evőkanál kakaóport, a kávét és 1,25 dl tartós tejet, 2 dl sűrített tejet és 1,25 dl whiskyt. Üvegekbe töltjük. 6 hónapig eláll.

 

 

Diólikör

 

Hozzávalók: 10 dkg zölddió, 1/2 kg méz, egy teáskanál kakukkfű,  ánizs,  szegfűszeg, zsályalevél, borókabogyó, koriander, 1 l vodka.

 

Júliusban lehet diót szedni hozzá. A dió héját késsel bevagdossuk, jó színezőanyag is, csak ne essen szét.

Az anyagokat a dióval együtt egy nagy befőttes üvegbe rakjuk, naponta rázogatjuk, 2 hónap múlva, amikor már jó sötét, leszűrjük és üvegekbe töltjük.

 

 

Fahéjas likör

 

Hozzávalók 8 dl-hez: fél narancs, 6-8 darabka fahéj, 12 dkg barnacukor, 7 dl konyak.

 

A narancs levét kifacsarjuk, a fahéjjal, cukorral együtt egy üvegbe töltjük. Felöntjük a konyakkal. Négy hétig állni hagyjuk. Gézzel bélelt szűrőn átszűrjük, majd üvegekbe töltjük.

 

 

Fehércsoki likör

 

8 tojás sárgáját 20 dkg porcukorral és 3 csomag vaníliáscukorral kikeverünk. 4 dl tejszínt, 1 l tejet és egy tábla fehér csokoládét felforralunk és lehűtjük. A két keveréket összekeverjük, és hozzáadunk 2 dl vodkát. Egy adag kávét is adhatunk hozzá. Minél tovább áll, annál finomabb. Hűtőben tároljuk.

 

 

Fehércsokoládés-narancslikör

 

Hozzávalók: Negyed vaníliarúd, 1 narancs héja 1,5 dl tej, 10 dkg fehér csoki, 20 dkg cukor, 2 tojás, 3 dl vodka, 1,5 dl narancslé.

A vaníliadarabokat felhasítjuk és a narancshéjjal, tejjel felforraljuk, majd állni hagyjuk 10 percet. Átszűrjük és ismét felmelegítjük és a csokoládét felolvasztjuk benne. A tojásokat a cukorral elkeverjük, hozzáadjuk óvatosan a vodkát és a narancslét. Vízfürdő fölött állandó kevergetés mellett 50C-osra melegítjük, majd üvegekbe töltjük. Hűtőben tárolva, de rövid időn belül el kell fogyasztani.

 

 

Feketeribizli - likör

 

Hozzávalók: 1 kg feketeribizli, 2-3 szegfűszeg, 1 db fahéj, 1 l gyümölcspálinka, 75 dkg cukor.

 

A ribizlit megmossuk, leszemezzük, és villával összetörjük. Hozzáadjuk a cukrot, fahéjat,  szegfűszeget és a pálinkát. Lefedve 1 hónapig állni hagyjuk. Utána átszűrjük és üvegekbe töltjük.

 

 

Francialikör

 

Hozzávalók: 1,5 kg feketeribizli, 1 l jófajta vörösbor, 2-3 szem szegfűszeg, 1 darab fahéj, 2 kg cukor.

A ribizlit edénybe tesszük és addig főzzük, míg míg a szemek széthasadnak. Egy nagy uborkás üvegbe ( 5 l) rajuk a ribizlit, szegfűszeget, fahéjat és a bort. 4-5 napig érleljük hűvös helyen. Aztán leszűrjük, a ribizlit átpasszírozzuk, hogy több lé legyen . Adjuk hozzá a cukrot és magas hőfokon addig kevergessük, míg a cukor el nem olvad benne. Nem kell forralni!

Szűrjük le, töltsük üvegekbe, ha kihült, zárjuk le.

Ezt a likört ásványvízzel, tonikkal, jégkockával nagyobb pohárban kínáljuk.

 

 

Fűszeres-mézes gyógylikör

 

Hozzávalók: 2 diónyi szárított gyömbér, 1 csomag egész fahéj, és szegfűszeg, 50 dkg méz, 7 dl vodka.

Üvegbe szórjuk a fűszereket, hozzáöntjük a mézet és a vodkát. Pár napig kevergetjük, míg fel nem oldódik benne a méz. 3-4 hétig érleljük. Minél tovább érik, annál finomabb lesz. A végén a fűszerek leülepszenek az aljára, szép borostyánsárga lesz a likör. Áttöltjük üvegekbe.

 

 

Gyógylikör

 

Hozzávalók: 2  diónyi nagyságú gyömbér, 1 tasak fahéj, 1 tasak szegfűszeg, 50 dkg méz, 7 dl vodka.

 

A hozzávalókat üvegbe tesszük, leönjük a vodkával. Naponta rázogatni kell, többször. AA színe nem szép. Egy hétig érleljük, aztán leszűrjük, üvegekbe töltjük. Hűtve finom.

 

 

Jägermeister

 

Hozzávalók: 3 l pálinka, 1 kg égetett cukor, 1/4 marék citromfű, fehér üröm, borókabogyó, kélmosgyökér, 2 citrom, (cikkekre vágva) 1/4 maré cickafark, csalán, 12 zölddió (cikkekre vágva) 2,5 dkg köménymag, 1 dkg csillagánizs, 2,5 dkg darabos fahéj, szegfűszeg, 1 dkg fehér gyömbér.

 

Az anyagokat összekeverjük nagy befőttesüvegben, időnként megkeverjük, 2 hétig érleljük. Üvegekbe töltjük.

 

 

 

  

Ír krémlikör

 

Hozzávalók: 2 dl rum, 15 dkg porcukor, 2 vaníliáscukor, 2 kis csomag natúr kapuchino por, 3 dl tejszín.

 

A porcukrot, vaníliacukrot kikeverjük, majd hozzáadjuk a rumot, kapuchino port és  a habbá vert tejszínt. Ha sűrű, lehet egy kevés tejet hozzáadni. összekeverjük a rummal és hűtőben tároljuk.

 

 

Kakaólikör

 

Hozzávalók: 6 tojás sárgája, 25 dkg porcukor, 2 csomag vaníliáscukor,0,5 l tejszín, 2 evőkanál kakaó, 0,5 l tej, 5 dl rum.

 

A tojássárgákat kikeverjük a cukrokkal, hozzáadjuk a kakaót. A tejet a tejszínnek felforraljuk és lehűtjük. Aztán hozzákeverjük a tojásos masszát, végül a rumot. Üvegekbe rakjuk, hűtjük. Hűtőben tároljuk.

 

 

 

Kávékrémlikör

 

Hozzávalók: 2 dl hideg kávé, 2 dl konyak, 2 dl tejszín, 4 púpozott evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliás cukor.

Turmixban jólé összekeverjük a hozzávalókat, és rögtön hűtőbe helyezzük 10-15 percre.

 

 

Kökénylikör

 

Hozzávalók: 1,5 kg érett kökény, 1,5 kg cukor, 4-5 db fahéj, 2 rúd vanília, 1 l vodka.

A kökényt akkor szedjük, amikor már a dér megcsípte. megmossuk és szárítjuk. Befőttesüvegbe rakjuk, hozzáadjuk a cukrot, összekerjük a fahéjjal, a félbevágott vaníliával és a vodkával. 5-6 hétig hűtőben érleljük, majd leszűrjük.

 

 

Kumquat likör

 

Hozzávalók: 50 dkg mandarin, 50 dkg barna kandis cukor, 2 szegfűszeg,1 fahéjrúd, 1 tasak vaníliás cukor, 7 dl konyak.

A gyümölcsöt forró vízben megmossuk, és szárazra törölgetjük. Egy villávaltöbbször megszurkáljuk, és egy nagy befőttes üvegbe rakjuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és jól lezárjuk az üveget. Szobahőmérsékleten 4 hétig állni hagyjuk, hogy jól összeérjenek az ízek. A likört leszűrjük, üvegbe töltjük és még 3 hétig állni hagyjuk.

 

 

Limoncello

 

Hozzávalók: 1,5 kg citrom, 1 l vodka, 1,5 l víz, 1,5 kg cukor.

 

Nagy befőttes üvegbe a citromhéjat alkoholba 2 hétre beáztatjuk. Csak a sárga héja kerüljön bele, fehér rész ne, mert kesernyés lesz. A vizet a cukorral sziruppá főzzük, és lehűtjük. A citromhéjat leszűrjük, elkeverjük a sziruppal és újabb két hétig pihentetjük. Aztán palackozzuk. Hűtve fogyasszuk.

 

 

 

Mangólikör

 

Hozzávalók: 500ml mangószaft, (2 mangó) 100 ml víz, 10 dkg cukor, (lehetőség szerint barnacukor) 3 dl vodka.

A mangót összetörjük, pürésítjük, hozzáadjuk a vodkához, 10 napig érleljük. A cukorból, vízből szirupot főzünk, lehűtjük, hozzáadjuk a vodkás mangóhoz. Tovább érleljük néhány napig, aztán leszűrjük, üvegekbe töltjük.

 

 

 

 

Málnalör

 

Hozzávalók: 1 kg málna, 7 dl vodka, 40 dkg cukor.

 

A málnát egy kicsit nyomkodjuk össze, tegyük nagy befőttes üvegbe. Öntsük le az alkohollal.Szorosan zárjuk le. 5-6 hétig állni hagyjuk, néha rázogatni kell. Gézen átszűrjük. A cukrot 2 dl vízben forraljuk fel, míg teljesen el nem olvad benne. lehűtjük és hozzáöntjük az alkoholos málnához. Üvegekbe töltjük és néhány hétig pihentessük fogyasztás előtt.

 

 

Málna-, egres- vagy meggybor

 

Hozzávalók: 60 dkg cukor, 1 kg málna, egres, vagy meggy.

Nagy üvegben meleg helyen ruhával letakarva erjedni hagyjuk a gyümölcsöt a cukorral. Ha kiforrt, és az edény nem meleg, az erjedés végbement. Ha az üveg alján üledék van, bedugaszoljuk. Lassanként minden leszáll az edény aljára. Amikor a bor kristálytiszta, óvatosan letöltjük a seprőt, a bort palackokba öntjük, mert megecetesedik. Ha több évig akarjuk tartani, a palackok nyakára gumisapkát teszünk és kidunsztoljuk. Ha kihült, kiszedjük a vízből, és ledugaszoljuk. Így évekig eláll.

 

 

 

Meggylikör

 

Hozzávalók: 60 dkg méz, 1 kg meggy, 0,8 l vodka, fél liter víz, 5 dkg mandula, 1 dkgfahéj, kevés tört meggymag, 2 szelet héjas citrom, 1 késhegynyi csersav.

A vizet, mézet, csersavat összefőzzük, lehabozzu, hagyjuk kihülni. A megmosott, lecsurgatott, kimagozott meggyet a többi hozzávalóval üvegbe tesszük, nagy befőttesbe. Ráöntjük a mézes szirupot, vodkát. Lekötjük, 2 hetet állni hagyjuk. Ülepítjük, szűrjük, üvegekbe töltjük.

 

 

Tutti-frutti likör

 

Hozzávalók: 50 dkg piros ribizli, 25 dkg fekete ribizli, 50 dkg málna, 25 dkg eper, 3,5 dl vodka, 1 kg cukor, 5 dl víz.

A gyümölcsöket tisztítás után turmixgépben összezúzzuk. Nagy befőttes üvegbe töltjük, ráöntjük a vodkát és lefedve 10 napig érleljük, de közben kevergetjük. Sűrőn átszűrjük, majd gézen átengedjük az egészet, hogy tiszta legyen.

A vizet fölforraljuk a cukorral, közben a habját leszedjük. Ha kihült, apránként kevergetve hozzáadjuk a gyümölcsös vodkát. Lefedjük, 10-12 napig érleljük. Időnként összerázzuk, de az utolsó 3 napban ne mozgassuk. Üvegekbe töltjük, jól ledugaszoljuk, és sötét, hűvös helyre tesszük. 

 

 

Meggylikör

 

Hozzávalók: 1,5 kg meggy, 1 kg cukor, 1 rúd vanília, 3 g fahéj, 5 szegfűszeg, 4 szem mandula, 1/2 l szesz.

 

Kimagozzuk a meggyet, bőszájú üvegbe rakjuk. A cukorból és 1 l vízből szirupot főzünk, kihűtjük, és hozzáöntjük a meggyhez.Beletesszük a mandulát, a többi fűszereket és az alkoholt. Jól elkeverjük 3 hétig lefedve napos helyre tesszük. Ezután leszűrjük, üvegekbe rakjuk és ledugaszoljuk. Díszítésként  pár szem meggyet tehetünk bele.

 

 

Mézes pálinka

 

4-5 dl valódi pálinkába fél dl mézet teszünk, és fűszereket: fahéjat, szegfűszeget, szegfűborsot, ánizst, citromhéjat, pici gyömbért. Összerázzuk, tároljuk, néhány hétig. Pár  alkalommal még rázogatjuk és szűrjük.

 

 

Mogyorólikör

 

Hozávalók: 2 dl vodka, 5 dl tejszín, 2 dl víz, 1 teszínes mogyoróaroma, cukor ízlés szerint.

A cukrot a tejszínnel felforraljuk, ha kihűlt hozzáadjuk az aromát, vodkát és a vizet. Hűtőben hetekig eláll, hidegen kínáljuk.

 

 

 

Narancslikör

 

Két narancsot, egy citromot vékonyan meghámozunk, a fehér rész ne kerüljön bele. Egy jól záródó üvegbe tesszük. 4 dl vodkát, a gyümölcsök kifacsart és leszűrt levét adjuk hozzá. Két hétig érleljük, majd leszűrjük, és 1 dl cukorsziruppal hígítjuk.

 

 

Kép

 

Pina Colada

 

Hozzávalók: 3 dl fehér rum, 2 dl kókuszlikör, 5 dl ananászjuice, 2 dl tejszín.

 

A hozzávalókat tört jéggel elkeverjük, és egy magasabb pohárba töltjük. Koktélcseresznyével vagy ananászkarikával díszítjük.

 

 

Sangria

 

Hozzávalók: 20 dkg fagyasztott bogyós gyümölcs, 1 üveg Malaga vagy bármilyen édes olasz vagy spanyol bor, 4 db narancs, 1 dl fehér rum, (Baccardi)4 evőkanál méz.

Összekeverjük, ha bólés jellegűt akarunk, akkor felöntjük 1 üveg édes pezsgővel. Ha karácsonyi jellegűt: sok fahéjjal, gyömbérrel és szegfűszeggel ízesítjük.

  

Sörfőzés

 

Hozzávalók: 30 dkg cukor, 8 l víz, 30 dkg szemes árpakávé, 1 dkg komló, 1 dkg élesztő.

A vízben a kávét 3/4 óráig forraljuk, majd hozzátesszük a komlót, ismét 3/4 óráig forraljuk, majd a cukorral ismét, de 10 percig. Lehúzuk a tűzről. Amikor teljesen kihült, beletesszük az élesztőt. Egy napi állás után már fogyasztható. Üvegekbe töltjük és jól ledugaszoljuk.

 

 

Tejlikör

 

Hozzávalók: 1 l tej, 6 dl vodka, 2 citrom, 2 rúd vanília, 1 kg cukor.

 

Egy 5 literes uborkás üvegbe töltjük a tejet és a szeszt, beletesszük a héjastól felkarikázott citromot, a hosszában kettévágott vaníliát és a cukrot. Az üveget lekötjük, szobahőmérsékleten tartjuk 12 napig. Naponta rázogatjuk. Szűrőpapíron átszűrjük, és utána egy hónapig állni hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek.

 

 

Tia Maria

 

Hozzávalók: 3 dl víz, 20 dkg cukor, 1 rúd vanília, 6 dkg instant kávé, 7 dl vodka.

A vizet a cukorral sziruppá főzzük. Beletesszük a hosszában kettévágott vaníliarudat. A kávét felodjuk egy csésze forró vízben, és hagyjuk kihűlni. Majd a vodkát összekeverjük a többi folyadékkal. Üvegekbe töltjük és két hétig állni hagyjuk. Utána kivesszük a vaníliarudat, és finom szűrőn leszűrjük.

 

 

Tojáslikör

 

Hozzávalók: 0,5 l tej, 5 tojás sárgája, 40 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor, 1 rumaroma, 3,8 l vodka.

A fölvert tojásárgákhoz adjuk a cukrot, vaníliáscukrot és habosra keverjük. Lassan hozzáadjuk a felforralt, lehűtött tejet és folyamatosan keverve adjuk hozzá az aromát és a vodkát is. Hűtőben tárolva több hétig is eláll.

 

Kép

 

Sárgabarack likör

 

Hozzávalók: 50 dkg cukor, 20 dkg érett sárgabarack, 1 l tisztaszesz vagy pálinka.

A sárgabarackokat nagy üvegbe rakjuk, szétnyomkodjuk. A magokat feltörjük és a belsejét beledaraboljuk Hozzáadjuk a cukrot és a szeszt. 8-10 napig napos helyen érleljük, naponta megkeverjük, majd ruhán át szűrjük és üvegekbe töltjük.

 

 

Kókuszlikör

 

Hozzávalók: 3 dl tisztaszesz, 1,5 l tej, 50 dkg cukor, 10 dkg kókuszreszelék, 1 csomag vaníliáscukor.

Felforraljuk a tejet, hozzáadjuk a kókuszreszeléket és egy órán át takarékon főzzük. levesszük a tűzről, belekeverjük a cukrokat. Ha lehült, leszűrjük és hozzáadjuk az alkoholt.

 

 

Vaníliás karamell likör

 

Hozzávalók: 1 doboz sűrített, cukrozott tej, 3,5 dl sötét rum, 1 teáskanál vaníliás cukor, 1 vanília aroma.

A sűrített tejet annyi vízzel engedjük föl, amennyi éppen ellepi. Lassú tűzön gyöngyözve főzzük 30 percig. 10 dkg cukorból karamellt készítünk és összekeverjük a tejjel. ha kihült, hozzáadjuk az aromát, vaníliás cukrot és a rumot. Üvegbe töltjük és lezárjuk.

 

 

Zsályalikör

 

Hozzávalók: 12 dkg cukor, 4 evőkanál víz, 20 levél zsálya, 5 dl grappa, (olasz törkölypálinka) 1 evőkanál vanília aroma.

Felforraljuk a vizet a cukoprral, sűrű szirupot főzünk, beletesszük a zsályát, 5 percig kavargatva forraljuk. Lehűtjük, hozzáadjuk a grappát és az aromát. Üvegekbe töltjük, néha át kell forgatni, hogy teljesen feloldódjon a cukor benne.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

yerba mate koffein - yerba mate koffein

2020.12.25 20:46

I have been browsing online more than 2 hours today, yet I never found any interesting article like yours. It is pretty worth enough for me. In my opinion, if all website owners and bloggers made good content as you did, the net will be much more useful than ever before. <a href="http://lbuse.renoun.se/trends/yerba-mate-koffein.php">yerba mate koffein</a>

CAhox - can i buy viagra at walmart

2020.12.25 20:43

what was viagra originally for <a href="https://judrxstore.com/">how much sildenafil is in viagra</a> generic viagra costco https://judrxstore.com/

CAhox - what is viagra for

2020.12.25 19:28

is the a generic viagra <a href="https://judrxstore.com/">purpose of viagra</a> viagra 100mg pills for sale https://judrxstore.com/

inreda med v&auml;xter - inreda med v&auml;xter

2020.12.25 17:16


We absolutely love your blog and find the majority of your post's to be just what I'm looking for. Do you offer guest writers to write content in your case? I wouldn't mind composing a post or elaborating on a number of the subjects you write about here. Again, awesome blog! <a href="http://compro.querock.se/advice-girlfriends/inreda-med-vaexter.php">inreda med växter</a>

Illona - Спасительная магия

2020.12.25 04:12


<a href=http://howto33.ru>секреты семейной жизни</a>

CAhox - after taking viagra how long does it last

2020.12.24 22:39

can viagra make tinnitus worse <a href="https://judpharmacy.com/">yellow viagra pills</a> va price for viagra https://judpharmacy.com/

Illona - Спасительная магия

2020.12.24 15:12


<a href=http://marita-lion.ru>везение это</a>

barebells hazelnut cream - barebells hazelnut cream

2020.12.24 14:02


Hello! I've been following your blog for a long time now and finally got the bravery to go ahead and give you a shout out from Kingwood Texas! Just wanted to say keep up the good job! <a href="http://poiga.protrpen.se/for-women/barebells-hazelnut-cream.php">barebells hazelnut cream</a>

f&auml;rga h&aring;ret med indigo - f&auml;rga h&aring;ret med indigo

2020.12.24 10:28


Hi there colleagues, its great post concerning tutoringand fully defined, keep it up all the time. <a href="http://raipu.querock.se/beauty/faerga-hret-med-indigo.php">färga håret med indigo</a>

EugeneOneri - Прикольные фотки

2020.12.24 04:13

Привет всем участникам форума!
Нашел обширную информацию на этом сайте: http://okaybro.ru :
http://okaybro.ru/10105-kak-vyglyadyat-protesty-v-venesuele.html
Заботливая Япония http://okaybro.ru/10647-zabotlivaya-yaponiya.html
Чем закончилась история самой быстрой машины на планете (17 фото) <a href=http://okaybro.ru/10849-chem-zakonchilas-istoriya-samoy-bystroy-mashiny-na-planete-17-foto.html> Чем закончилась история самой быстрой машины на планете (17 фото) </a>

Howardmot - купить пмж португалия

2020.12.24 01:29

иммиграция в португалию из украины


<a href=https://okno.agency/>украины в португалию на пмж не дорого</a>
<b>Помощь в переезде в другую страну</b>
<u>Мы помогаем получить ВНЖ и гражданство Португалии, <u>
<u>сопровождаем процесс иммиграции и создаем условия <u>
<u>для комфортной адаптации <u>


<u>Оформление визы для ПМЖ в Португалии </u>
<b>Помощь в переезде в другую страну</b>
<b>https://okno.agency/<b>

Williamtrumb - seoshmyf.beget.tech

2020.12.24 00:06

seoshmyf.beget.tech

<a href=http://seoshmyf.beget.tech/>seoshmyf.beget.tech</a>

AhmadaFiend - скачать фифа

2020.12.23 16:48

Я тоже возьму уж очень интересно.

---
Замечательно, весьма забавное сообщение скачать fifa, скачать фифа или <a href=http://15fifa.ru/>fifa 15</a> скачать фифа

SofiDow - сильные гадалки москва

2020.12.23 15:41

Всех приветствую!
Жизнь повернулась так что начала искать гадалку - экстрасенса. Обратилась ко многим гадалкам за помощью, но помогла мне только Стелла.

Замечательный и чистый человек, знает и выполняет свою миссию на все 100! Обратилась к гадалке Стелле по отзывам от своей близкой подруги и не пожалела.
Теперь по всем вопросам в которых я колеблюсь обращаюсь только к гадалке Стелле, именно благодаря ей моя жизнь изменилась!
Вот вам контакты Стеллы, не стесняйтесь, обращайтесь к ней +7 (951) 499-92-92, есть Ватсап.

Гадалка Стелла в Инстраграмм : https://www.instagram.com/extrasens_magiya/
Профиль в ВКонтакте: https://vk.com/gadalka_stella

<a href=https://www.instagram.com/extrasens_magiya>форум о гадалках москвы и области</a>
<a href=https://www.instagram.com/extrasens_magiya>гадалки алина в москве отзывы</a>
<a href=https://vk.com/gadalka_stella>гадалки в москве онлайн</a>
<a href=https://vk.com/gadalka_stella>телефон проверенных гадалок в москве</a>
<a href=https://vk.com/gadalka_stella>гадалка по телефону москва бесплатно</a>

NatashuMt54 - XEvil 5.0 bypass BitFinex Captcha

2020.12.23 06:23

Perfect update of captcha breaking package "XRumer 19.0 + XEvil 5.0":

Captcha recognition of Google (ReCaptcha-2 and ReCaptcha-3), Facebook, BitFinex, Microsoft, MailRu, SolveMedia, Hydra,
and more than 12000 another categories of captchas,
with highest precision (80..100%) and highest speed (100 img per second).
You can use XEvil 5.0 with any most popular SEO/SMM programms: iMacros, XRumer, SERP Parser, GSA SER, RankerX, ZennoPoster, Scrapebox, Senuke, FaucetCollector and more than 100 of other software.

Interested? You can find a lot of introducing videos about XEvil in YouTube.

FREE DEMO AVAILABLE!

Good luck!


XEvil Net

telia play fungerar inte - telia play fungerar inte

2020.12.23 05:06


Nice response in return of this question with firm arguments and telling everything concerning that. <a href="http://chonth.querock.se/for-women/telia-play-fungerar-inte.php">telia play fungerar inte</a>

chokladbollar med cornflakes - chokladbollar med cornflakes

2020.12.23 03:42


Howdy! This post couldn't be written much better! Looking at this article reminds me of my previous roommate! He always kept talking about this. I'll send this post to him. Fairly certain he's going to have a great read. Thank you for sharing! <a href="http://verta.protrpen.se/relaxation/chokladbollar-med-cornflakes.php">chokladbollar med cornflakes</a>

MartinInsug - Образованность в Чехии, высшее и техническое

2020.12.23 03:06

Важным условием подбора во выгоду Чехии считается богемское
формирование, один с наиболее древнейших также признаваемых
в абсолютно всем обществе.

<a href=http://www.jam.kz/user/fokinpr/posts/Nostrifikatsiya_attestata_v_Chekhii_s_garantiey__sdadim_Vashi_neudovletvoritelnye_znaniya_na_khorosho_i_otlichno>Нострификация в Чехии документы</a>

Безвозмездное высочайшее формирование
во Чехии – смотри посредник, согласно каковой тыс. учащихся с
в целом общества каждый год прибывают с целью барыш во
университеты Богемской республики.

CAhox - tadalafil research powder

2020.12.23 00:22

tadalafil t 20 bought from india <a href="https://usorganicpharmacy.com/">tadalafil cause aortic aneurysm</a> tadalafil review forum https://usorganicpharmacy.com/

hsqwghrk - ehzharvrgvmn

2020.12.22 04:08

viagra without a prescription https://silviagara.com/# - viagra without a doctor prescription usa
viagra brand
cheap viagra online <a href=https://silviagara.com/#>best male enhancements</a> lowest price viagra


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »