Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

 

 

 

  

 

 

 

Banánlikör 

 

Hozzávalók: 50 dkg banán, 50 dkg cukor, 2,5 dl tisztaszesz, rumaroma, fél citrom leve.

A banánt felszeleteljük, egy zománcozott edényben a cukorral rétegezve rakjuk  le. 3 nap után szitán áttörjük, és még 1dl vizet is hozzáadunk. Majd ehhez a léhez hozzáteszünk 2,5 dl szeszt, és rumaromát. Alaposan összekeverjük és 10-15 napig érleljük, majd leszűrjük.

 

 

Amoretto

 

Hozzávalók: 50 dkg hámozott, forrázott mandula, 12 dkg barnacukor, 2 dl víz, 1/2 rúd fahéj, 1/2 l konyak, 2 db csillagánizs, 1 mandulaaroma.

Durvára őröljük a mandulát. A cukrot a vízzel felfőzzük, beletesszük a mandulát és közepes lángon, lefedve, közben kevergetve felfőzzük. A meleg mandulás folyadékot összekeverjük a konyakkal, fahéjjal, csillagánizzsal és az aromával. Befőttesüvegbe töltjük, meleg helyen két hétig állni hagyjuk. Aztán előbb szitán, majd gézen átszűrjük. Palackozzuk és dugaszoljuk.

 

 

Áfonyalikör

 

Hozzávalók: 1 kg áfonyaszem, 15 dkg cukor, 1 l alkohol vagy vodka.

Egy sötét színű üveget megtöltünk áfonyával, ráöntjük a cukrot, felöntjük alkohollal vagy barackpálinkával. Szöbahőmérsékletentároljuk, rázogatjuk naponta.Egy hónap múlva illatos, különleges likört kapunk.

 

 

Baileys'

 

Hozzávalók: 1 l tej, 1 l tejszín, 1 csomag Aranka mogyoróízű krémpor, 3 dl szesz, 2 csomag vaníliáscukor, 1 whyski aroma, 30 dkg cukor.

 

A tejszínt a tejjel felfőzzük, hozzáadjuk a cukrokat és hagyjuk teljesen kihűlni. Hozzákeverjük a krémport, eldolgozzuk csomómentesre. Ezután az aromát és a szeszt is fokozatos keveréssel adjuk hozzá. Hűtőben hetekig eláll.

 

 

Bodzabogyólikör

 

Hozzávalók: 30 dkg bodzabogyó, 4 dl 96%-os szesz, 6 dl víz, 1-2 szem szegfűszeg, kis darab fahéj, 10 dkg ckor.

 

Az enyhén összetört bogyókat egy nagyobb üvegbe rakjuk, ráöntjük az alkoholt, beleadagoljuk a fűszereket és 15 napig állni hagyjuk. A cukrot felfőzzük a 6 dl vízben, majd lehűtjük és az alkoholos bodzához öntjük. Az egészet jól összekeverjük. Jól záródó üvegbe töltjük. Csak néhány hét múlva fogyasztható, addigra érik össze.

 

 

 

 

Benedictin likör

 

Hozzávalók: 0,5-0,5 dkg szegfűszeg és szerecsendió, 1-1 dkg fahéj és borsmenta, citromhéj, kardamonmag és gyömbér, 2 dkg angelikagyökér, 3 dkg kálmosgyökér összezúzott keveréke.

1 liter alkoholban 2-3 napig áztatjuk. Utána 1/2 liter sűrű cukorszirupot adunk hozzá, ha szükséges cukorkaramellel színesítjük.

 

 

Borlikör

 

Hozzávalók: 1 l vörösbor, 50 dkg cukor, 1 rum, 1 cherry, 1 meggyaroma, 3 dl vodka.

 

A vörösbört a cukorral felforraljuk, és lehűtjük. Az aromákat a szeszben feloldjuk és elkeverjük a borral.

 

 

Borovicska likör

 

Hozzávalók 1 literhez: 75 szem borókabogyó, 3,5 dl törkölypálinka, vagy grappa, 30 dkg kristálycukor,3,5 dl víz.

A bogyókat kissé összetörjük, üvegbe rakjuk, ráöntjük a törkölyt, lezárjuk és 2 hétig érleljük. Néha rázogatjuk. Utána a cukorból és vízből szirupot főzünk, langyosra hűtjük és rászűrjük a borókás alkoholt. Még langyösan üvegbe töltjük. Szorosan lezárjuk, hűvös helyen 1 hónapig állni hagyjuk.

 

 

Carola

(házi Carolans)

 

Hozzávalók: 6 tojás sárgája, 30 dkg porcukor, 4 dl tejszín, 2 dl rum, 3 dl lehűtött forralt tej, 3 evőkanál Nutella, 3 dl vodka.

A tojást a cukorral kikeverjük, a Nutellát, majd a többi anyagot fakanállal hozzákeverjük. Hűtőben tároljuk, naponta rázogatni kell. Pár nap múlva fogyasztható.

 

 

Cherry Brandy házilag

 

Hozzávalók: 1 kg cseresznye, 5 szegfűszeg, 1 l vodka, 1/2 rúd vanília, 70 dkg cukor.

A kimagozott cseresznyét burgonyanyomóval összetörjük, 10 db maggal együtt. Egy tálba beledobjuk a vaníliarudat, szegfűszeget, megszórjuk cukorral és összekeverjük a gyümölccsel. Egy éjszakán át lefedve állni hagyjuk, megkeverjük. Széles szájú üvegbe töltjük, ráöntjük a vodkát, lezárjuk és 8 hétig napos helyen érleljük. Leszűrve töltjük az üvegekbe.

 

 

Cinzano

 

Hozzávalók: 0,5 kg rizs, 1,5 kg cukor, 10 dkg mazsola, kevés darabos fahéj, 4-5 szem szegfűszeg, 3 citrom, vaníliarúd darabok, 3,5 l  langyos víz, 1 dkg élesztő.

 

Egy 5 l -es befőttes üvegbe beletesszük a rizst, majd a többi anyagot, a citromokat karikára vágva. 3-4 hétig állni hagyjuk, többször keverjük meg. Ha megérett, üvegekbe leszűrjük, és pici borként teszünk bele, a letisztulás érdekében. Minél tovább áll, annál finomabb.

 

 

Crema limoncello

 

Hozzávalók: 5-6 nagy citrom, 5 dl alkohol, (vodka is jó) 50 dkg cukor, 1 l tejszín,  3 vanília, 1dl sambuca, (olasz likör, hasonlít az ouzóhoz)

A citromok héját az alkoholban 10 napig állni hagyjuk. Majd a cukrot felfőzzük szirupnak 2-3 dl vízzel. Mikor langyosra hült, (kevergessük közben, nehogy megdermedjen) felöntjük a citromos alkohollal, a tejszínnel és 3/4 l tejjel. (A tejel és tejszínt forraljuk föl és hűtsük le.) Hozzáadjuk a sambucát és a vaníliát. Egy hétig érleljük hűtőben. Általában télen készítik, étkezések után szolgálják föl, közvetlen fogyasztás előtt hűtsük jégen. Bármilyen más gyümölcsből lehet készíteni.

 

 

Csillagánizs likör

 

Hozzávalók: 1 evőkanál csillagánizs tört, 1,5 csésze vodka, fél csésze cukorszirup.

A csillagánizst áztassuk 2 hétre a vodkába, időnként rázzuk föl.

Majd szűrjük le, és keverjük össze a sziruppal. Halványsárga színű lesz. Az üveg aljára egy szép csillagánizst tehetünk.

 

 

Csoko-mokka likör

 

2,5 dl erős esspresszó kávét felmelegítünk 2 rúd fahéjjal, és 5 dkg barnacukorral.

Fél órátállni hagyjuk. 6 tojás sárgáját vízgőz fölött habosra keverjük 10 dkg barnacukorral. Levesszük a tűzről, hozzáadunk 2 evőkanál kakaóport, a kávét és 1,25 dl tartós tejet, 2 dl sűrített tejet és 1,25 dl whiskyt. Üvegekbe töltjük. 6 hónapig eláll.

 

 

Diólikör

 

Hozzávalók: 10 dkg zölddió, 1/2 kg méz, egy teáskanál kakukkfű,  ánizs,  szegfűszeg, zsályalevél, borókabogyó, koriander, 1 l vodka.

 

Júliusban lehet diót szedni hozzá. A dió héját késsel bevagdossuk, jó színezőanyag is, csak ne essen szét.

Az anyagokat a dióval együtt egy nagy befőttes üvegbe rakjuk, naponta rázogatjuk, 2 hónap múlva, amikor már jó sötét, leszűrjük és üvegekbe töltjük.

 

 

Fahéjas likör

 

Hozzávalók 8 dl-hez: fél narancs, 6-8 darabka fahéj, 12 dkg barnacukor, 7 dl konyak.

 

A narancs levét kifacsarjuk, a fahéjjal, cukorral együtt egy üvegbe töltjük. Felöntjük a konyakkal. Négy hétig állni hagyjuk. Gézzel bélelt szűrőn átszűrjük, majd üvegekbe töltjük.

 

 

Fehércsoki likör

 

8 tojás sárgáját 20 dkg porcukorral és 3 csomag vaníliáscukorral kikeverünk. 4 dl tejszínt, 1 l tejet és egy tábla fehér csokoládét felforralunk és lehűtjük. A két keveréket összekeverjük, és hozzáadunk 2 dl vodkát. Egy adag kávét is adhatunk hozzá. Minél tovább áll, annál finomabb. Hűtőben tároljuk.

 

 

Fehércsokoládés-narancslikör

 

Hozzávalók: Negyed vaníliarúd, 1 narancs héja 1,5 dl tej, 10 dkg fehér csoki, 20 dkg cukor, 2 tojás, 3 dl vodka, 1,5 dl narancslé.

A vaníliadarabokat felhasítjuk és a narancshéjjal, tejjel felforraljuk, majd állni hagyjuk 10 percet. Átszűrjük és ismét felmelegítjük és a csokoládét felolvasztjuk benne. A tojásokat a cukorral elkeverjük, hozzáadjuk óvatosan a vodkát és a narancslét. Vízfürdő fölött állandó kevergetés mellett 50C-osra melegítjük, majd üvegekbe töltjük. Hűtőben tárolva, de rövid időn belül el kell fogyasztani.

 

 

Feketeribizli - likör

 

Hozzávalók: 1 kg feketeribizli, 2-3 szegfűszeg, 1 db fahéj, 1 l gyümölcspálinka, 75 dkg cukor.

 

A ribizlit megmossuk, leszemezzük, és villával összetörjük. Hozzáadjuk a cukrot, fahéjat,  szegfűszeget és a pálinkát. Lefedve 1 hónapig állni hagyjuk. Utána átszűrjük és üvegekbe töltjük.

 

 

Francialikör

 

Hozzávalók: 1,5 kg feketeribizli, 1 l jófajta vörösbor, 2-3 szem szegfűszeg, 1 darab fahéj, 2 kg cukor.

A ribizlit edénybe tesszük és addig főzzük, míg míg a szemek széthasadnak. Egy nagy uborkás üvegbe ( 5 l) rajuk a ribizlit, szegfűszeget, fahéjat és a bort. 4-5 napig érleljük hűvös helyen. Aztán leszűrjük, a ribizlit átpasszírozzuk, hogy több lé legyen . Adjuk hozzá a cukrot és magas hőfokon addig kevergessük, míg a cukor el nem olvad benne. Nem kell forralni!

Szűrjük le, töltsük üvegekbe, ha kihült, zárjuk le.

Ezt a likört ásványvízzel, tonikkal, jégkockával nagyobb pohárban kínáljuk.

 

 

Fűszeres-mézes gyógylikör

 

Hozzávalók: 2 diónyi szárított gyömbér, 1 csomag egész fahéj, és szegfűszeg, 50 dkg méz, 7 dl vodka.

Üvegbe szórjuk a fűszereket, hozzáöntjük a mézet és a vodkát. Pár napig kevergetjük, míg fel nem oldódik benne a méz. 3-4 hétig érleljük. Minél tovább érik, annál finomabb lesz. A végén a fűszerek leülepszenek az aljára, szép borostyánsárga lesz a likör. Áttöltjük üvegekbe.

 

 

Gyógylikör

 

Hozzávalók: 2  diónyi nagyságú gyömbér, 1 tasak fahéj, 1 tasak szegfűszeg, 50 dkg méz, 7 dl vodka.

 

A hozzávalókat üvegbe tesszük, leönjük a vodkával. Naponta rázogatni kell, többször. AA színe nem szép. Egy hétig érleljük, aztán leszűrjük, üvegekbe töltjük. Hűtve finom.

 

 

Jägermeister

 

Hozzávalók: 3 l pálinka, 1 kg égetett cukor, 1/4 marék citromfű, fehér üröm, borókabogyó, kélmosgyökér, 2 citrom, (cikkekre vágva) 1/4 maré cickafark, csalán, 12 zölddió (cikkekre vágva) 2,5 dkg köménymag, 1 dkg csillagánizs, 2,5 dkg darabos fahéj, szegfűszeg, 1 dkg fehér gyömbér.

 

Az anyagokat összekeverjük nagy befőttesüvegben, időnként megkeverjük, 2 hétig érleljük. Üvegekbe töltjük.

 

 

 

  

Ír krémlikör

 

Hozzávalók: 2 dl rum, 15 dkg porcukor, 2 vaníliáscukor, 2 kis csomag natúr kapuchino por, 3 dl tejszín.

 

A porcukrot, vaníliacukrot kikeverjük, majd hozzáadjuk a rumot, kapuchino port és  a habbá vert tejszínt. Ha sűrű, lehet egy kevés tejet hozzáadni. összekeverjük a rummal és hűtőben tároljuk.

 

 

Kakaólikör

 

Hozzávalók: 6 tojás sárgája, 25 dkg porcukor, 2 csomag vaníliáscukor,0,5 l tejszín, 2 evőkanál kakaó, 0,5 l tej, 5 dl rum.

 

A tojássárgákat kikeverjük a cukrokkal, hozzáadjuk a kakaót. A tejet a tejszínnek felforraljuk és lehűtjük. Aztán hozzákeverjük a tojásos masszát, végül a rumot. Üvegekbe rakjuk, hűtjük. Hűtőben tároljuk.

 

 

 

Kávékrémlikör

 

Hozzávalók: 2 dl hideg kávé, 2 dl konyak, 2 dl tejszín, 4 púpozott evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliás cukor.

Turmixban jólé összekeverjük a hozzávalókat, és rögtön hűtőbe helyezzük 10-15 percre.

 

 

Kökénylikör

 

Hozzávalók: 1,5 kg érett kökény, 1,5 kg cukor, 4-5 db fahéj, 2 rúd vanília, 1 l vodka.

A kökényt akkor szedjük, amikor már a dér megcsípte. megmossuk és szárítjuk. Befőttesüvegbe rakjuk, hozzáadjuk a cukrot, összekerjük a fahéjjal, a félbevágott vaníliával és a vodkával. 5-6 hétig hűtőben érleljük, majd leszűrjük.

 

 

Kumquat likör

 

Hozzávalók: 50 dkg mandarin, 50 dkg barna kandis cukor, 2 szegfűszeg,1 fahéjrúd, 1 tasak vaníliás cukor, 7 dl konyak.

A gyümölcsöt forró vízben megmossuk, és szárazra törölgetjük. Egy villávaltöbbször megszurkáljuk, és egy nagy befőttes üvegbe rakjuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és jól lezárjuk az üveget. Szobahőmérsékleten 4 hétig állni hagyjuk, hogy jól összeérjenek az ízek. A likört leszűrjük, üvegbe töltjük és még 3 hétig állni hagyjuk.

 

 

Limoncello

 

Hozzávalók: 1,5 kg citrom, 1 l vodka, 1,5 l víz, 1,5 kg cukor.

 

Nagy befőttes üvegbe a citromhéjat alkoholba 2 hétre beáztatjuk. Csak a sárga héja kerüljön bele, fehér rész ne, mert kesernyés lesz. A vizet a cukorral sziruppá főzzük, és lehűtjük. A citromhéjat leszűrjük, elkeverjük a sziruppal és újabb két hétig pihentetjük. Aztán palackozzuk. Hűtve fogyasszuk.

 

 

 

Mangólikör

 

Hozzávalók: 500ml mangószaft, (2 mangó) 100 ml víz, 10 dkg cukor, (lehetőség szerint barnacukor) 3 dl vodka.

A mangót összetörjük, pürésítjük, hozzáadjuk a vodkához, 10 napig érleljük. A cukorból, vízből szirupot főzünk, lehűtjük, hozzáadjuk a vodkás mangóhoz. Tovább érleljük néhány napig, aztán leszűrjük, üvegekbe töltjük.

 

 

 

 

Málnalör

 

Hozzávalók: 1 kg málna, 7 dl vodka, 40 dkg cukor.

 

A málnát egy kicsit nyomkodjuk össze, tegyük nagy befőttes üvegbe. Öntsük le az alkohollal.Szorosan zárjuk le. 5-6 hétig állni hagyjuk, néha rázogatni kell. Gézen átszűrjük. A cukrot 2 dl vízben forraljuk fel, míg teljesen el nem olvad benne. lehűtjük és hozzáöntjük az alkoholos málnához. Üvegekbe töltjük és néhány hétig pihentessük fogyasztás előtt.

 

 

Málna-, egres- vagy meggybor

 

Hozzávalók: 60 dkg cukor, 1 kg málna, egres, vagy meggy.

Nagy üvegben meleg helyen ruhával letakarva erjedni hagyjuk a gyümölcsöt a cukorral. Ha kiforrt, és az edény nem meleg, az erjedés végbement. Ha az üveg alján üledék van, bedugaszoljuk. Lassanként minden leszáll az edény aljára. Amikor a bor kristálytiszta, óvatosan letöltjük a seprőt, a bort palackokba öntjük, mert megecetesedik. Ha több évig akarjuk tartani, a palackok nyakára gumisapkát teszünk és kidunsztoljuk. Ha kihült, kiszedjük a vízből, és ledugaszoljuk. Így évekig eláll.

 

 

 

Meggylikör

 

Hozzávalók: 60 dkg méz, 1 kg meggy, 0,8 l vodka, fél liter víz, 5 dkg mandula, 1 dkgfahéj, kevés tört meggymag, 2 szelet héjas citrom, 1 késhegynyi csersav.

A vizet, mézet, csersavat összefőzzük, lehabozzu, hagyjuk kihülni. A megmosott, lecsurgatott, kimagozott meggyet a többi hozzávalóval üvegbe tesszük, nagy befőttesbe. Ráöntjük a mézes szirupot, vodkát. Lekötjük, 2 hetet állni hagyjuk. Ülepítjük, szűrjük, üvegekbe töltjük.

 

 

Tutti-frutti likör

 

Hozzávalók: 50 dkg piros ribizli, 25 dkg fekete ribizli, 50 dkg málna, 25 dkg eper, 3,5 dl vodka, 1 kg cukor, 5 dl víz.

A gyümölcsöket tisztítás után turmixgépben összezúzzuk. Nagy befőttes üvegbe töltjük, ráöntjük a vodkát és lefedve 10 napig érleljük, de közben kevergetjük. Sűrőn átszűrjük, majd gézen átengedjük az egészet, hogy tiszta legyen.

A vizet fölforraljuk a cukorral, közben a habját leszedjük. Ha kihült, apránként kevergetve hozzáadjuk a gyümölcsös vodkát. Lefedjük, 10-12 napig érleljük. Időnként összerázzuk, de az utolsó 3 napban ne mozgassuk. Üvegekbe töltjük, jól ledugaszoljuk, és sötét, hűvös helyre tesszük. 

 

 

Meggylikör

 

Hozzávalók: 1,5 kg meggy, 1 kg cukor, 1 rúd vanília, 3 g fahéj, 5 szegfűszeg, 4 szem mandula, 1/2 l szesz.

 

Kimagozzuk a meggyet, bőszájú üvegbe rakjuk. A cukorból és 1 l vízből szirupot főzünk, kihűtjük, és hozzáöntjük a meggyhez.Beletesszük a mandulát, a többi fűszereket és az alkoholt. Jól elkeverjük 3 hétig lefedve napos helyre tesszük. Ezután leszűrjük, üvegekbe rakjuk és ledugaszoljuk. Díszítésként  pár szem meggyet tehetünk bele.

 

 

Mézes pálinka

 

4-5 dl valódi pálinkába fél dl mézet teszünk, és fűszereket: fahéjat, szegfűszeget, szegfűborsot, ánizst, citromhéjat, pici gyömbért. Összerázzuk, tároljuk, néhány hétig. Pár  alkalommal még rázogatjuk és szűrjük.

 

 

Mogyorólikör

 

Hozávalók: 2 dl vodka, 5 dl tejszín, 2 dl víz, 1 teszínes mogyoróaroma, cukor ízlés szerint.

A cukrot a tejszínnel felforraljuk, ha kihűlt hozzáadjuk az aromát, vodkát és a vizet. Hűtőben hetekig eláll, hidegen kínáljuk.

 

 

 

Narancslikör

 

Két narancsot, egy citromot vékonyan meghámozunk, a fehér rész ne kerüljön bele. Egy jól záródó üvegbe tesszük. 4 dl vodkát, a gyümölcsök kifacsart és leszűrt levét adjuk hozzá. Két hétig érleljük, majd leszűrjük, és 1 dl cukorsziruppal hígítjuk.

 

 

Kép

 

Pina Colada

 

Hozzávalók: 3 dl fehér rum, 2 dl kókuszlikör, 5 dl ananászjuice, 2 dl tejszín.

 

A hozzávalókat tört jéggel elkeverjük, és egy magasabb pohárba töltjük. Koktélcseresznyével vagy ananászkarikával díszítjük.

 

 

Sangria

 

Hozzávalók: 20 dkg fagyasztott bogyós gyümölcs, 1 üveg Malaga vagy bármilyen édes olasz vagy spanyol bor, 4 db narancs, 1 dl fehér rum, (Baccardi)4 evőkanál méz.

Összekeverjük, ha bólés jellegűt akarunk, akkor felöntjük 1 üveg édes pezsgővel. Ha karácsonyi jellegűt: sok fahéjjal, gyömbérrel és szegfűszeggel ízesítjük.

  

Sörfőzés

 

Hozzávalók: 30 dkg cukor, 8 l víz, 30 dkg szemes árpakávé, 1 dkg komló, 1 dkg élesztő.

A vízben a kávét 3/4 óráig forraljuk, majd hozzátesszük a komlót, ismét 3/4 óráig forraljuk, majd a cukorral ismét, de 10 percig. Lehúzuk a tűzről. Amikor teljesen kihült, beletesszük az élesztőt. Egy napi állás után már fogyasztható. Üvegekbe töltjük és jól ledugaszoljuk.

 

 

Tejlikör

 

Hozzávalók: 1 l tej, 6 dl vodka, 2 citrom, 2 rúd vanília, 1 kg cukor.

 

Egy 5 literes uborkás üvegbe töltjük a tejet és a szeszt, beletesszük a héjastól felkarikázott citromot, a hosszában kettévágott vaníliát és a cukrot. Az üveget lekötjük, szobahőmérsékleten tartjuk 12 napig. Naponta rázogatjuk. Szűrőpapíron átszűrjük, és utána egy hónapig állni hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek.

 

 

Tia Maria

 

Hozzávalók: 3 dl víz, 20 dkg cukor, 1 rúd vanília, 6 dkg instant kávé, 7 dl vodka.

A vizet a cukorral sziruppá főzzük. Beletesszük a hosszában kettévágott vaníliarudat. A kávét felodjuk egy csésze forró vízben, és hagyjuk kihűlni. Majd a vodkát összekeverjük a többi folyadékkal. Üvegekbe töltjük és két hétig állni hagyjuk. Utána kivesszük a vaníliarudat, és finom szűrőn leszűrjük.

 

 

Tojáslikör

 

Hozzávalók: 0,5 l tej, 5 tojás sárgája, 40 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor, 1 rumaroma, 3,8 l vodka.

A fölvert tojásárgákhoz adjuk a cukrot, vaníliáscukrot és habosra keverjük. Lassan hozzáadjuk a felforralt, lehűtött tejet és folyamatosan keverve adjuk hozzá az aromát és a vodkát is. Hűtőben tárolva több hétig is eláll.

 

Kép

 

Sárgabarack likör

 

Hozzávalók: 50 dkg cukor, 20 dkg érett sárgabarack, 1 l tisztaszesz vagy pálinka.

A sárgabarackokat nagy üvegbe rakjuk, szétnyomkodjuk. A magokat feltörjük és a belsejét beledaraboljuk Hozzáadjuk a cukrot és a szeszt. 8-10 napig napos helyen érleljük, naponta megkeverjük, majd ruhán át szűrjük és üvegekbe töltjük.

 

 

Kókuszlikör

 

Hozzávalók: 3 dl tisztaszesz, 1,5 l tej, 50 dkg cukor, 10 dkg kókuszreszelék, 1 csomag vaníliáscukor.

Felforraljuk a tejet, hozzáadjuk a kókuszreszeléket és egy órán át takarékon főzzük. levesszük a tűzről, belekeverjük a cukrokat. Ha lehült, leszűrjük és hozzáadjuk az alkoholt.

 

 

Vaníliás karamell likör

 

Hozzávalók: 1 doboz sűrített, cukrozott tej, 3,5 dl sötét rum, 1 teáskanál vaníliás cukor, 1 vanília aroma.

A sűrített tejet annyi vízzel engedjük föl, amennyi éppen ellepi. Lassú tűzön gyöngyözve főzzük 30 percig. 10 dkg cukorból karamellt készítünk és összekeverjük a tejjel. ha kihült, hozzáadjuk az aromát, vaníliás cukrot és a rumot. Üvegbe töltjük és lezárjuk.

 

 

Zsályalikör

 

Hozzávalók: 12 dkg cukor, 4 evőkanál víz, 20 levél zsálya, 5 dl grappa, (olasz törkölypálinka) 1 evőkanál vanília aroma.

Felforraljuk a vizet a cukoprral, sűrű szirupot főzünk, beletesszük a zsályát, 5 percig kavargatva forraljuk. Lehűtjük, hozzáadjuk a grappát és az aromát. Üvegekbe töltjük, néha át kell forgatni, hogy teljesen feloldódjon a cukor benne.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

PatrickHex - Ковка из металла просто изумительно

2021.01.15 14:52

Данное компетентная образная металлообработка <a href=https://kovka-lord.ru/>www.kovka-lord.ru</a> во Воронеже также
неимоверно из-за его границами. Любое изделие, сделанное специалистами
фирмы неподражаемо также неповторимо, вследствие того то что
формируется согласие персональным наброскам, принимая во
забота всевозможные просьбы клиента. Презентуем ради вас
главные тенденции нашей работы.

gr&ouml;n stickad tr&ouml;ja dam - gr&ouml;n stickad tr&ouml;ja dam

2021.01.15 13:37


Excellent write-up. I certainly appreciate this site. Stick with it! <a href="http://linsno.girlsprizladies.com/music/groen-stickad-troeja-dam.php">gr&ouml;n stickad tr&ouml;ja dam</a>

Illona - Спасительная магия

2021.01.15 12:54


<a href=http://bokora.ru>уникальный человек это</a>

DouglasHip - Advertising Space on gambling sites

2021.01.15 05:08

Hi,

I am contacting you today because I have <a href=https://jackpotbetonline.com/><b>jackpotbetonline.com</b></a> & allcasinogamblingtips.com sites for advertising.

Please check the websites where you can purchase advertising.

<a href=https://jackpotbetonline.com/><b>jackpotbetonline.com</b></a> & allcasinogamblingtips.com are Daily updated & have good DA & DR.

The following advertising options are available:

. Text Links
. Article Posting (max of 3 links per article)
. Advertising Banner Space (468x60 or 250x250 banners)
. "Best <a href=https://jackpotbetonline.com/><b>Online Casino</b></a> slots" Review .
. Top <a href=https://jackpotbetonline.com/><b>sports betting</b></a> Review.
. Top <a href=https://jackpotbetonline.com/><b>online casino tips</b></a>.

Regards

JahesJit - Go out with knock off offensive price pharmacy

2021.01.15 04:10

cialis cheapest online prices no registered users and
cialis generic offline
<a href="https://cialisboss.com/#">cialis erection
</a> - cialis dosage online
https://cialisboss.com/# - buy cialis 20 mg
cialis online pharmacy india canada

h&aring;rstr&aring;n p&aring; huvudet - h&aring;rstr&aring;n p&aring; huvudet

2021.01.15 00:23


Wow, this article is nice, my sister is analyzing these things, thus I am going to tell her. <a href="http://cari.girlsprizladies.com/for-men/hrstrn-p-huvudet.php">h&aring;rstr&aring;n p&aring; huvudet</a>

ull polyester blandning - ull polyester blandning

2021.01.14 17:27


I absolutely love your blog and find almost all of your post's to be exactly what I'm looking for. Do you offer guest writers to write content in your case? I wouldn't mind creating a post or elaborating on some of the subjects you write about here. Again, awesome web site! <a href="http://dparez.seamstyb.se/news/ull-polyester-blandning.php">ull polyester blandning</a>

woonup - Best Free Skins In FORTNITE 2021

2021.01.14 12:16

https://searob.weebly.com/uploads/1/3/5/6/135649128/free_fortnite_skins_2021_gen_mod.pdf

Informative Tips upon Finding A great Desktop Computer For A great Deal

When buying a computer, you may enter the addition and look rows and rows of desktop machines. This can depart you feeling vertigo as you attempt to decipher which is your best bet. instead of facing this dilemma, use the tips under to craft a plot which helps you acquire a great deal.

When searching for a desktop computer be clear to shop around. later than the growing popularity of laptops, tablets, and mobile devices, desktops have fallen out of favor. As such, sales are struggling. Use this to your advantage and look for the best deals out there in the same way as purchasing a supplementary desktop computer.

If you subsequent to playing games online and want to purchase a gaming computer, you compulsion to recall some things. create determined the computer has a video card that's good, a memory of a minimum of 4 GB, and a pure display that's high. There are then keyboards that are build up to maximize your experience.

As you see for the right desktop computer for your needs, pay near attention to your expected type of Internet attachment as with ease as whether or not a potential desktop model has a modem. If you are not skillful to border to broadband due to your location, you will need a modem. Otherwise, you can purchase a computer that does not have one.

If you desire to save money upon your desktop computer, look into buying a refurbished model. These computers are ones that have been unchangeable at the factory and are often offered at a steep discount. These are usually offered by the computer brands on their own websites, therefore agree to a look previously you purchase a new computer.

If you desire to extend the spirit of your potential desktop computer, make clear you pick one that is upgradeable. There are more than a few desktops these days that seal entrance to the inner workings of the machine. That means no attainment to upgrade. Check that you've got entrance prior to buying.

If you infatuation a more powerful computer, look in areas listed as "gaming" or "entertainment" computers. These will have more RAM and faster processors which can handle these tasks. If you buy a computer listed as an "everyday" machine, you'll locate that it just doesn't bring to life in the works to your needs.

Try online comparison shopping in the same way as you compulsion a desktop computer. Using comparison sites that act out what a positive model offers across multipart brands can help you you regard as being where to buy. It can next save you a lot of money. clear sites may have the funds for useful additions and free shipping.

The computer world keeps changing, and a desktop computer is now cheaper than a lot of laptops. You can get a great computer for under 500 dollars. buy it from a trusted amassing to ensure that full keep is offered.

When buying a used computer, be sure to take on it apart to check all of its components. look at the ports, the encounter and the boards inside to see if all obvious is wrong. Don't know what to see for? Check out Google Images in the past you go to the seller.

Find out if the desktop computer you desire has included programs. You dependence to know what they are. You craving to know if it has a word processor or spreadsheet program that you will use. This is important to many for their work. Also, find out if the software included are full versions or demos. The demos expire after 30 or 90 days, which require you to purchase the full versions yourself.

KW:
Leaked Fortnite Skins 2021
FORTNITE Free Skins Ps4 2021
Free FORTNITE Skins Ps4 2021
Get Free FORTNITE Skins 2021
Fortnite Skins Free 2021
New Fortnite Skins 2021

sm&auml;rta &ouml;ver br&ouml;stet - sm&auml;rta &ouml;ver br&ouml;stet

2021.01.14 09:40


Hi to all, it's really a good for me to pay a quick visit this site, it contains precious Information. <a href="http://nifa.girlsprizladies.com/useful-tips/smaerta-oever-broestet.php">sm&auml;rta &ouml;ver br&ouml;stet</a>

kabelstickad ralph lauren - kabelstickad ralph lauren

2021.01.13 18:55


Thank you for the good writeup. It actually was once a amusement account it. Glance complex to more brought agreeable from you! By the way, how could we keep in touch? <a href="http://webpho.girlsprizladies.com/useful-tips/kabelstickad-ralph-lauren.php">kabelstickad ralph lauren</a>

tab dig p&aring; maven p&aring; 2 uger - tab dig p&aring; maven p&aring; 2 uger

2021.01.13 12:07


Appreciating the time and energy you put into your blog and in depth information you offer. It's good to come across a blog every once in a while that isn't the same unwanted rehashed information. Great read! I've saved your site and I'm adding your RSS feeds to my Google account. <a href="http://tracr.seamstyb.se/skin-care/tab-dig-p-maven-p-2-uger.php">tab dig pГҐ maven pГҐ 2 uger</a>

quiz fr&aring;gor och svar - quiz fr&aring;gor och svar

2021.01.13 04:19


These are in fact fantastic ideas in on the topic of blogging. You have touched some good points here. Any way keep up wrinting. <a href="http://milde.girlsprizladies.com/map7.php">quiz fr&aring;gor och svar</a>

MSCSlarm - Поставки товаров из Китая

2021.01.12 13:03

Логистическая компания "Азия-Трейдинг" - это прямые поставки товаров из Китая от ведущих фабрик. Мы можем подобрать для Вашего бизнеса любую категорию товаров производимых в Китае и осуществить прямую поставку.

swdrluex - fabznnnwdbmn

2021.01.12 12:56

do generic viagra pills work https://silviagramed.com/# - sildenafil citrate 100mg
viagra without a doctor prescription
viagra generic brand <a href=https://silviagramed.com/#>viagra coupon</a> canadian generic viagra

AJMLat - Где живут огромные деньги?

2021.01.12 12:26

Заработай более миллиона - https://admiralx-ofs.com/

kolhydrater i mj&ouml;l - kolhydrater i mj&ouml;l

2021.01.12 11:36


Hello there, I found your web site via Google at the same time as searching for a related topic, your site came up, it appears to be like great. I've bookmarked it in my google bookmarks.
Hello there, simply changed into aware of your blog via Google, and found that it's really informative. I am going to be careful for brussels. I'll appreciate in the event you continue this in future. Numerous other folks will likely be benefited from your writing. Cheers! <a href="http://dragm.girlsprizladies.com/map5.php">kolhydrater i mjöl</a>

RobertFeefs - Лучшая поборка для любимых пользователей

2021.01.12 01:00

Мы собрали ради вас самые популярные сайты, которые востребованны многими пользлвателями интрнета! Следите ради здоровьем, правильное харчи, уход изза своим телом и внешностью. Начинать и несомненно самое главное это бездействие, без которого мы не смогли желание развиваться и ходить дальше, новости кино индустрии и моды, а беспричинно же многое другое вы можете найти на топовых порталах нашей подборки. Мы ужасно будем рады ежели вы нас поддержите и перейдете!
<a href=https://saymama.ru>пакет в роддом</a>
<a href=https://moycapital.com>почта банк кредит</a>
<a href=https://wekauto.ru>каталог авто</a>
<a href=https://nadachedom.ru>продажа дачных участков</a>
<a href=https://modnail.ru>красивый маникюр</a>
<a href=https://masterkin.ru>поделки из фетра</a>
<a href=https://vflore.ru>красивые картинки цветов</a>
<a href=https://enter-life.site>мода и стиль фото</a>
<a href=https://luchshedoma.com>что посмотреть дома</a>
<a href=https://actkino.ru>лучшие психологические триллеры</a>
<a href=https://anhealth.ru>sibvaleo com вход для партнеров</a>
<a href=https://antonm.by>купить комод в минске</a>

Sok - Divorce

2021.01.12 00:28


With the years, folks proceed and records become missing, and also your decree total is 1 record
https://free-divorce-advice.com/illinois/how-much-does-it-cost-to-change-your-name-in-illinois/

l&ouml;vbiffsrullader med f&auml;rskost - l&ouml;vbiffsrullader med f&auml;rskost

2021.01.11 19:03


Hello There. I discovered your weblog the usage of msn. This is a really smartly written article. I will make sure to bookmark it and return to learn extra of your helpful info. Thank you for the post. I'll certainly return. <a href="http://baiga.girlsprizladies.com/map26.php">lövbiffsrullader med färskost</a>

r&ouml;da prickar p&aring; handen - r&ouml;da prickar p&aring; handen

2021.01.11 11:22


Informative article, totally what I wanted to find. <a href="http://sderua.workai.se/music/roeda-prickar-p-handen.php">röda prickar på handen</a>


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »