Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

 

 

 

  

 

 

 

Banánlikör 

 

Hozzávalók: 50 dkg banán, 50 dkg cukor, 2,5 dl tisztaszesz, rumaroma, fél citrom leve.

A banánt felszeleteljük, egy zománcozott edényben a cukorral rétegezve rakjuk  le. 3 nap után szitán áttörjük, és még 1dl vizet is hozzáadunk. Majd ehhez a léhez hozzáteszünk 2,5 dl szeszt, és rumaromát. Alaposan összekeverjük és 10-15 napig érleljük, majd leszűrjük.

 

 

Amoretto

 

Hozzávalók: 50 dkg hámozott, forrázott mandula, 12 dkg barnacukor, 2 dl víz, 1/2 rúd fahéj, 1/2 l konyak, 2 db csillagánizs, 1 mandulaaroma.

Durvára őröljük a mandulát. A cukrot a vízzel felfőzzük, beletesszük a mandulát és közepes lángon, lefedve, közben kevergetve felfőzzük. A meleg mandulás folyadékot összekeverjük a konyakkal, fahéjjal, csillagánizzsal és az aromával. Befőttesüvegbe töltjük, meleg helyen két hétig állni hagyjuk. Aztán előbb szitán, majd gézen átszűrjük. Palackozzuk és dugaszoljuk.

 

 

Áfonyalikör

 

Hozzávalók: 1 kg áfonyaszem, 15 dkg cukor, 1 l alkohol vagy vodka.

Egy sötét színű üveget megtöltünk áfonyával, ráöntjük a cukrot, felöntjük alkohollal vagy barackpálinkával. Szöbahőmérsékletentároljuk, rázogatjuk naponta.Egy hónap múlva illatos, különleges likört kapunk.

 

 

Baileys'

 

Hozzávalók: 1 l tej, 1 l tejszín, 1 csomag Aranka mogyoróízű krémpor, 3 dl szesz, 2 csomag vaníliáscukor, 1 whyski aroma, 30 dkg cukor.

 

A tejszínt a tejjel felfőzzük, hozzáadjuk a cukrokat és hagyjuk teljesen kihűlni. Hozzákeverjük a krémport, eldolgozzuk csomómentesre. Ezután az aromát és a szeszt is fokozatos keveréssel adjuk hozzá. Hűtőben hetekig eláll.

 

 

Bodzabogyólikör

 

Hozzávalók: 30 dkg bodzabogyó, 4 dl 96%-os szesz, 6 dl víz, 1-2 szem szegfűszeg, kis darab fahéj, 10 dkg ckor.

 

Az enyhén összetört bogyókat egy nagyobb üvegbe rakjuk, ráöntjük az alkoholt, beleadagoljuk a fűszereket és 15 napig állni hagyjuk. A cukrot felfőzzük a 6 dl vízben, majd lehűtjük és az alkoholos bodzához öntjük. Az egészet jól összekeverjük. Jól záródó üvegbe töltjük. Csak néhány hét múlva fogyasztható, addigra érik össze.

 

 

 

 

Benedictin likör

 

Hozzávalók: 0,5-0,5 dkg szegfűszeg és szerecsendió, 1-1 dkg fahéj és borsmenta, citromhéj, kardamonmag és gyömbér, 2 dkg angelikagyökér, 3 dkg kálmosgyökér összezúzott keveréke.

1 liter alkoholban 2-3 napig áztatjuk. Utána 1/2 liter sűrű cukorszirupot adunk hozzá, ha szükséges cukorkaramellel színesítjük.

 

 

Borlikör

 

Hozzávalók: 1 l vörösbor, 50 dkg cukor, 1 rum, 1 cherry, 1 meggyaroma, 3 dl vodka.

 

A vörösbört a cukorral felforraljuk, és lehűtjük. Az aromákat a szeszben feloldjuk és elkeverjük a borral.

 

 

Borovicska likör

 

Hozzávalók 1 literhez: 75 szem borókabogyó, 3,5 dl törkölypálinka, vagy grappa, 30 dkg kristálycukor,3,5 dl víz.

A bogyókat kissé összetörjük, üvegbe rakjuk, ráöntjük a törkölyt, lezárjuk és 2 hétig érleljük. Néha rázogatjuk. Utána a cukorból és vízből szirupot főzünk, langyosra hűtjük és rászűrjük a borókás alkoholt. Még langyösan üvegbe töltjük. Szorosan lezárjuk, hűvös helyen 1 hónapig állni hagyjuk.

 

 

Carola

(házi Carolans)

 

Hozzávalók: 6 tojás sárgája, 30 dkg porcukor, 4 dl tejszín, 2 dl rum, 3 dl lehűtött forralt tej, 3 evőkanál Nutella, 3 dl vodka.

A tojást a cukorral kikeverjük, a Nutellát, majd a többi anyagot fakanállal hozzákeverjük. Hűtőben tároljuk, naponta rázogatni kell. Pár nap múlva fogyasztható.

 

 

Cherry Brandy házilag

 

Hozzávalók: 1 kg cseresznye, 5 szegfűszeg, 1 l vodka, 1/2 rúd vanília, 70 dkg cukor.

A kimagozott cseresznyét burgonyanyomóval összetörjük, 10 db maggal együtt. Egy tálba beledobjuk a vaníliarudat, szegfűszeget, megszórjuk cukorral és összekeverjük a gyümölccsel. Egy éjszakán át lefedve állni hagyjuk, megkeverjük. Széles szájú üvegbe töltjük, ráöntjük a vodkát, lezárjuk és 8 hétig napos helyen érleljük. Leszűrve töltjük az üvegekbe.

 

 

Cinzano

 

Hozzávalók: 0,5 kg rizs, 1,5 kg cukor, 10 dkg mazsola, kevés darabos fahéj, 4-5 szem szegfűszeg, 3 citrom, vaníliarúd darabok, 3,5 l  langyos víz, 1 dkg élesztő.

 

Egy 5 l -es befőttes üvegbe beletesszük a rizst, majd a többi anyagot, a citromokat karikára vágva. 3-4 hétig állni hagyjuk, többször keverjük meg. Ha megérett, üvegekbe leszűrjük, és pici borként teszünk bele, a letisztulás érdekében. Minél tovább áll, annál finomabb.

 

 

Crema limoncello

 

Hozzávalók: 5-6 nagy citrom, 5 dl alkohol, (vodka is jó) 50 dkg cukor, 1 l tejszín,  3 vanília, 1dl sambuca, (olasz likör, hasonlít az ouzóhoz)

A citromok héját az alkoholban 10 napig állni hagyjuk. Majd a cukrot felfőzzük szirupnak 2-3 dl vízzel. Mikor langyosra hült, (kevergessük közben, nehogy megdermedjen) felöntjük a citromos alkohollal, a tejszínnel és 3/4 l tejjel. (A tejel és tejszínt forraljuk föl és hűtsük le.) Hozzáadjuk a sambucát és a vaníliát. Egy hétig érleljük hűtőben. Általában télen készítik, étkezések után szolgálják föl, közvetlen fogyasztás előtt hűtsük jégen. Bármilyen más gyümölcsből lehet készíteni.

 

 

Csillagánizs likör

 

Hozzávalók: 1 evőkanál csillagánizs tört, 1,5 csésze vodka, fél csésze cukorszirup.

A csillagánizst áztassuk 2 hétre a vodkába, időnként rázzuk föl.

Majd szűrjük le, és keverjük össze a sziruppal. Halványsárga színű lesz. Az üveg aljára egy szép csillagánizst tehetünk.

 

 

Csoko-mokka likör

 

2,5 dl erős esspresszó kávét felmelegítünk 2 rúd fahéjjal, és 5 dkg barnacukorral.

Fél órátállni hagyjuk. 6 tojás sárgáját vízgőz fölött habosra keverjük 10 dkg barnacukorral. Levesszük a tűzről, hozzáadunk 2 evőkanál kakaóport, a kávét és 1,25 dl tartós tejet, 2 dl sűrített tejet és 1,25 dl whiskyt. Üvegekbe töltjük. 6 hónapig eláll.

 

 

Diólikör

 

Hozzávalók: 10 dkg zölddió, 1/2 kg méz, egy teáskanál kakukkfű,  ánizs,  szegfűszeg, zsályalevél, borókabogyó, koriander, 1 l vodka.

 

Júliusban lehet diót szedni hozzá. A dió héját késsel bevagdossuk, jó színezőanyag is, csak ne essen szét.

Az anyagokat a dióval együtt egy nagy befőttes üvegbe rakjuk, naponta rázogatjuk, 2 hónap múlva, amikor már jó sötét, leszűrjük és üvegekbe töltjük.

 

 

Fahéjas likör

 

Hozzávalók 8 dl-hez: fél narancs, 6-8 darabka fahéj, 12 dkg barnacukor, 7 dl konyak.

 

A narancs levét kifacsarjuk, a fahéjjal, cukorral együtt egy üvegbe töltjük. Felöntjük a konyakkal. Négy hétig állni hagyjuk. Gézzel bélelt szűrőn átszűrjük, majd üvegekbe töltjük.

 

 

Fehércsoki likör

 

8 tojás sárgáját 20 dkg porcukorral és 3 csomag vaníliáscukorral kikeverünk. 4 dl tejszínt, 1 l tejet és egy tábla fehér csokoládét felforralunk és lehűtjük. A két keveréket összekeverjük, és hozzáadunk 2 dl vodkát. Egy adag kávét is adhatunk hozzá. Minél tovább áll, annál finomabb. Hűtőben tároljuk.

 

 

Fehércsokoládés-narancslikör

 

Hozzávalók: Negyed vaníliarúd, 1 narancs héja 1,5 dl tej, 10 dkg fehér csoki, 20 dkg cukor, 2 tojás, 3 dl vodka, 1,5 dl narancslé.

A vaníliadarabokat felhasítjuk és a narancshéjjal, tejjel felforraljuk, majd állni hagyjuk 10 percet. Átszűrjük és ismét felmelegítjük és a csokoládét felolvasztjuk benne. A tojásokat a cukorral elkeverjük, hozzáadjuk óvatosan a vodkát és a narancslét. Vízfürdő fölött állandó kevergetés mellett 50C-osra melegítjük, majd üvegekbe töltjük. Hűtőben tárolva, de rövid időn belül el kell fogyasztani.

 

 

Feketeribizli - likör

 

Hozzávalók: 1 kg feketeribizli, 2-3 szegfűszeg, 1 db fahéj, 1 l gyümölcspálinka, 75 dkg cukor.

 

A ribizlit megmossuk, leszemezzük, és villával összetörjük. Hozzáadjuk a cukrot, fahéjat,  szegfűszeget és a pálinkát. Lefedve 1 hónapig állni hagyjuk. Utána átszűrjük és üvegekbe töltjük.

 

 

Francialikör

 

Hozzávalók: 1,5 kg feketeribizli, 1 l jófajta vörösbor, 2-3 szem szegfűszeg, 1 darab fahéj, 2 kg cukor.

A ribizlit edénybe tesszük és addig főzzük, míg míg a szemek széthasadnak. Egy nagy uborkás üvegbe ( 5 l) rajuk a ribizlit, szegfűszeget, fahéjat és a bort. 4-5 napig érleljük hűvös helyen. Aztán leszűrjük, a ribizlit átpasszírozzuk, hogy több lé legyen . Adjuk hozzá a cukrot és magas hőfokon addig kevergessük, míg a cukor el nem olvad benne. Nem kell forralni!

Szűrjük le, töltsük üvegekbe, ha kihült, zárjuk le.

Ezt a likört ásványvízzel, tonikkal, jégkockával nagyobb pohárban kínáljuk.

 

 

Fűszeres-mézes gyógylikör

 

Hozzávalók: 2 diónyi szárított gyömbér, 1 csomag egész fahéj, és szegfűszeg, 50 dkg méz, 7 dl vodka.

Üvegbe szórjuk a fűszereket, hozzáöntjük a mézet és a vodkát. Pár napig kevergetjük, míg fel nem oldódik benne a méz. 3-4 hétig érleljük. Minél tovább érik, annál finomabb lesz. A végén a fűszerek leülepszenek az aljára, szép borostyánsárga lesz a likör. Áttöltjük üvegekbe.

 

 

Gyógylikör

 

Hozzávalók: 2  diónyi nagyságú gyömbér, 1 tasak fahéj, 1 tasak szegfűszeg, 50 dkg méz, 7 dl vodka.

 

A hozzávalókat üvegbe tesszük, leönjük a vodkával. Naponta rázogatni kell, többször. AA színe nem szép. Egy hétig érleljük, aztán leszűrjük, üvegekbe töltjük. Hűtve finom.

 

 

Jägermeister

 

Hozzávalók: 3 l pálinka, 1 kg égetett cukor, 1/4 marék citromfű, fehér üröm, borókabogyó, kélmosgyökér, 2 citrom, (cikkekre vágva) 1/4 maré cickafark, csalán, 12 zölddió (cikkekre vágva) 2,5 dkg köménymag, 1 dkg csillagánizs, 2,5 dkg darabos fahéj, szegfűszeg, 1 dkg fehér gyömbér.

 

Az anyagokat összekeverjük nagy befőttesüvegben, időnként megkeverjük, 2 hétig érleljük. Üvegekbe töltjük.

 

 

 

  

Ír krémlikör

 

Hozzávalók: 2 dl rum, 15 dkg porcukor, 2 vaníliáscukor, 2 kis csomag natúr kapuchino por, 3 dl tejszín.

 

A porcukrot, vaníliacukrot kikeverjük, majd hozzáadjuk a rumot, kapuchino port és  a habbá vert tejszínt. Ha sűrű, lehet egy kevés tejet hozzáadni. összekeverjük a rummal és hűtőben tároljuk.

 

 

Kakaólikör

 

Hozzávalók: 6 tojás sárgája, 25 dkg porcukor, 2 csomag vaníliáscukor,0,5 l tejszín, 2 evőkanál kakaó, 0,5 l tej, 5 dl rum.

 

A tojássárgákat kikeverjük a cukrokkal, hozzáadjuk a kakaót. A tejet a tejszínnek felforraljuk és lehűtjük. Aztán hozzákeverjük a tojásos masszát, végül a rumot. Üvegekbe rakjuk, hűtjük. Hűtőben tároljuk.

 

 

 

Kávékrémlikör

 

Hozzávalók: 2 dl hideg kávé, 2 dl konyak, 2 dl tejszín, 4 púpozott evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliás cukor.

Turmixban jólé összekeverjük a hozzávalókat, és rögtön hűtőbe helyezzük 10-15 percre.

 

 

Kökénylikör

 

Hozzávalók: 1,5 kg érett kökény, 1,5 kg cukor, 4-5 db fahéj, 2 rúd vanília, 1 l vodka.

A kökényt akkor szedjük, amikor már a dér megcsípte. megmossuk és szárítjuk. Befőttesüvegbe rakjuk, hozzáadjuk a cukrot, összekerjük a fahéjjal, a félbevágott vaníliával és a vodkával. 5-6 hétig hűtőben érleljük, majd leszűrjük.

 

 

Kumquat likör

 

Hozzávalók: 50 dkg mandarin, 50 dkg barna kandis cukor, 2 szegfűszeg,1 fahéjrúd, 1 tasak vaníliás cukor, 7 dl konyak.

A gyümölcsöt forró vízben megmossuk, és szárazra törölgetjük. Egy villávaltöbbször megszurkáljuk, és egy nagy befőttes üvegbe rakjuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és jól lezárjuk az üveget. Szobahőmérsékleten 4 hétig állni hagyjuk, hogy jól összeérjenek az ízek. A likört leszűrjük, üvegbe töltjük és még 3 hétig állni hagyjuk.

 

 

Limoncello

 

Hozzávalók: 1,5 kg citrom, 1 l vodka, 1,5 l víz, 1,5 kg cukor.

 

Nagy befőttes üvegbe a citromhéjat alkoholba 2 hétre beáztatjuk. Csak a sárga héja kerüljön bele, fehér rész ne, mert kesernyés lesz. A vizet a cukorral sziruppá főzzük, és lehűtjük. A citromhéjat leszűrjük, elkeverjük a sziruppal és újabb két hétig pihentetjük. Aztán palackozzuk. Hűtve fogyasszuk.

 

 

 

Mangólikör

 

Hozzávalók: 500ml mangószaft, (2 mangó) 100 ml víz, 10 dkg cukor, (lehetőség szerint barnacukor) 3 dl vodka.

A mangót összetörjük, pürésítjük, hozzáadjuk a vodkához, 10 napig érleljük. A cukorból, vízből szirupot főzünk, lehűtjük, hozzáadjuk a vodkás mangóhoz. Tovább érleljük néhány napig, aztán leszűrjük, üvegekbe töltjük.

 

 

 

 

Málnalör

 

Hozzávalók: 1 kg málna, 7 dl vodka, 40 dkg cukor.

 

A málnát egy kicsit nyomkodjuk össze, tegyük nagy befőttes üvegbe. Öntsük le az alkohollal.Szorosan zárjuk le. 5-6 hétig állni hagyjuk, néha rázogatni kell. Gézen átszűrjük. A cukrot 2 dl vízben forraljuk fel, míg teljesen el nem olvad benne. lehűtjük és hozzáöntjük az alkoholos málnához. Üvegekbe töltjük és néhány hétig pihentessük fogyasztás előtt.

 

 

Málna-, egres- vagy meggybor

 

Hozzávalók: 60 dkg cukor, 1 kg málna, egres, vagy meggy.

Nagy üvegben meleg helyen ruhával letakarva erjedni hagyjuk a gyümölcsöt a cukorral. Ha kiforrt, és az edény nem meleg, az erjedés végbement. Ha az üveg alján üledék van, bedugaszoljuk. Lassanként minden leszáll az edény aljára. Amikor a bor kristálytiszta, óvatosan letöltjük a seprőt, a bort palackokba öntjük, mert megecetesedik. Ha több évig akarjuk tartani, a palackok nyakára gumisapkát teszünk és kidunsztoljuk. Ha kihült, kiszedjük a vízből, és ledugaszoljuk. Így évekig eláll.

 

 

 

Meggylikör

 

Hozzávalók: 60 dkg méz, 1 kg meggy, 0,8 l vodka, fél liter víz, 5 dkg mandula, 1 dkgfahéj, kevés tört meggymag, 2 szelet héjas citrom, 1 késhegynyi csersav.

A vizet, mézet, csersavat összefőzzük, lehabozzu, hagyjuk kihülni. A megmosott, lecsurgatott, kimagozott meggyet a többi hozzávalóval üvegbe tesszük, nagy befőttesbe. Ráöntjük a mézes szirupot, vodkát. Lekötjük, 2 hetet állni hagyjuk. Ülepítjük, szűrjük, üvegekbe töltjük.

 

 

Tutti-frutti likör

 

Hozzávalók: 50 dkg piros ribizli, 25 dkg fekete ribizli, 50 dkg málna, 25 dkg eper, 3,5 dl vodka, 1 kg cukor, 5 dl víz.

A gyümölcsöket tisztítás után turmixgépben összezúzzuk. Nagy befőttes üvegbe töltjük, ráöntjük a vodkát és lefedve 10 napig érleljük, de közben kevergetjük. Sűrőn átszűrjük, majd gézen átengedjük az egészet, hogy tiszta legyen.

A vizet fölforraljuk a cukorral, közben a habját leszedjük. Ha kihült, apránként kevergetve hozzáadjuk a gyümölcsös vodkát. Lefedjük, 10-12 napig érleljük. Időnként összerázzuk, de az utolsó 3 napban ne mozgassuk. Üvegekbe töltjük, jól ledugaszoljuk, és sötét, hűvös helyre tesszük. 

 

 

Meggylikör

 

Hozzávalók: 1,5 kg meggy, 1 kg cukor, 1 rúd vanília, 3 g fahéj, 5 szegfűszeg, 4 szem mandula, 1/2 l szesz.

 

Kimagozzuk a meggyet, bőszájú üvegbe rakjuk. A cukorból és 1 l vízből szirupot főzünk, kihűtjük, és hozzáöntjük a meggyhez.Beletesszük a mandulát, a többi fűszereket és az alkoholt. Jól elkeverjük 3 hétig lefedve napos helyre tesszük. Ezután leszűrjük, üvegekbe rakjuk és ledugaszoljuk. Díszítésként  pár szem meggyet tehetünk bele.

 

 

Mézes pálinka

 

4-5 dl valódi pálinkába fél dl mézet teszünk, és fűszereket: fahéjat, szegfűszeget, szegfűborsot, ánizst, citromhéjat, pici gyömbért. Összerázzuk, tároljuk, néhány hétig. Pár  alkalommal még rázogatjuk és szűrjük.

 

 

Mogyorólikör

 

Hozávalók: 2 dl vodka, 5 dl tejszín, 2 dl víz, 1 teszínes mogyoróaroma, cukor ízlés szerint.

A cukrot a tejszínnel felforraljuk, ha kihűlt hozzáadjuk az aromát, vodkát és a vizet. Hűtőben hetekig eláll, hidegen kínáljuk.

 

 

 

Narancslikör

 

Két narancsot, egy citromot vékonyan meghámozunk, a fehér rész ne kerüljön bele. Egy jól záródó üvegbe tesszük. 4 dl vodkát, a gyümölcsök kifacsart és leszűrt levét adjuk hozzá. Két hétig érleljük, majd leszűrjük, és 1 dl cukorsziruppal hígítjuk.

 

 

Kép

 

Pina Colada

 

Hozzávalók: 3 dl fehér rum, 2 dl kókuszlikör, 5 dl ananászjuice, 2 dl tejszín.

 

A hozzávalókat tört jéggel elkeverjük, és egy magasabb pohárba töltjük. Koktélcseresznyével vagy ananászkarikával díszítjük.

 

 

Sangria

 

Hozzávalók: 20 dkg fagyasztott bogyós gyümölcs, 1 üveg Malaga vagy bármilyen édes olasz vagy spanyol bor, 4 db narancs, 1 dl fehér rum, (Baccardi)4 evőkanál méz.

Összekeverjük, ha bólés jellegűt akarunk, akkor felöntjük 1 üveg édes pezsgővel. Ha karácsonyi jellegűt: sok fahéjjal, gyömbérrel és szegfűszeggel ízesítjük.

  

Sörfőzés

 

Hozzávalók: 30 dkg cukor, 8 l víz, 30 dkg szemes árpakávé, 1 dkg komló, 1 dkg élesztő.

A vízben a kávét 3/4 óráig forraljuk, majd hozzátesszük a komlót, ismét 3/4 óráig forraljuk, majd a cukorral ismét, de 10 percig. Lehúzuk a tűzről. Amikor teljesen kihült, beletesszük az élesztőt. Egy napi állás után már fogyasztható. Üvegekbe töltjük és jól ledugaszoljuk.

 

 

Tejlikör

 

Hozzávalók: 1 l tej, 6 dl vodka, 2 citrom, 2 rúd vanília, 1 kg cukor.

 

Egy 5 literes uborkás üvegbe töltjük a tejet és a szeszt, beletesszük a héjastól felkarikázott citromot, a hosszában kettévágott vaníliát és a cukrot. Az üveget lekötjük, szobahőmérsékleten tartjuk 12 napig. Naponta rázogatjuk. Szűrőpapíron átszűrjük, és utána egy hónapig állni hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek.

 

 

Tia Maria

 

Hozzávalók: 3 dl víz, 20 dkg cukor, 1 rúd vanília, 6 dkg instant kávé, 7 dl vodka.

A vizet a cukorral sziruppá főzzük. Beletesszük a hosszában kettévágott vaníliarudat. A kávét felodjuk egy csésze forró vízben, és hagyjuk kihűlni. Majd a vodkát összekeverjük a többi folyadékkal. Üvegekbe töltjük és két hétig állni hagyjuk. Utána kivesszük a vaníliarudat, és finom szűrőn leszűrjük.

 

 

Tojáslikör

 

Hozzávalók: 0,5 l tej, 5 tojás sárgája, 40 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor, 1 rumaroma, 3,8 l vodka.

A fölvert tojásárgákhoz adjuk a cukrot, vaníliáscukrot és habosra keverjük. Lassan hozzáadjuk a felforralt, lehűtött tejet és folyamatosan keverve adjuk hozzá az aromát és a vodkát is. Hűtőben tárolva több hétig is eláll.

 

Kép

 

Sárgabarack likör

 

Hozzávalók: 50 dkg cukor, 20 dkg érett sárgabarack, 1 l tisztaszesz vagy pálinka.

A sárgabarackokat nagy üvegbe rakjuk, szétnyomkodjuk. A magokat feltörjük és a belsejét beledaraboljuk Hozzáadjuk a cukrot és a szeszt. 8-10 napig napos helyen érleljük, naponta megkeverjük, majd ruhán át szűrjük és üvegekbe töltjük.

 

 

Kókuszlikör

 

Hozzávalók: 3 dl tisztaszesz, 1,5 l tej, 50 dkg cukor, 10 dkg kókuszreszelék, 1 csomag vaníliáscukor.

Felforraljuk a tejet, hozzáadjuk a kókuszreszeléket és egy órán át takarékon főzzük. levesszük a tűzről, belekeverjük a cukrokat. Ha lehült, leszűrjük és hozzáadjuk az alkoholt.

 

 

Vaníliás karamell likör

 

Hozzávalók: 1 doboz sűrített, cukrozott tej, 3,5 dl sötét rum, 1 teáskanál vaníliás cukor, 1 vanília aroma.

A sűrített tejet annyi vízzel engedjük föl, amennyi éppen ellepi. Lassú tűzön gyöngyözve főzzük 30 percig. 10 dkg cukorból karamellt készítünk és összekeverjük a tejjel. ha kihült, hozzáadjuk az aromát, vaníliás cukrot és a rumot. Üvegbe töltjük és lezárjuk.

 

 

Zsályalikör

 

Hozzávalók: 12 dkg cukor, 4 evőkanál víz, 20 levél zsálya, 5 dl grappa, (olasz törkölypálinka) 1 evőkanál vanília aroma.

Felforraljuk a vizet a cukoprral, sűrű szirupot főzünk, beletesszük a zsályát, 5 percig kavargatva forraljuk. Lehűtjük, hozzáadjuk a grappát és az aromát. Üvegekbe töltjük, néha át kell forgatni, hogy teljesen feloldódjon a cukor benne.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

NormanEscap - Доставка алкоголя Новосибирск

2021.02.13 05:55

<a href="https://dostavkaalcogolya-novosibirsk.ru/">Доставка алкоголя Новосибирск</a>
Доставка алкоголя Новосибирск https://dostavkaalcogolya-novosibirsk.ru/ Доставка алкоголя Новосибирск Доставка алкоголя Новосибирск

https://dostavkaalcogolyavsanktpeterburge.ru/ Доставка алкоголя Санктпетербург Доставка алкоголя Санкт-Петербург

Доставка алкоголя Новосибирск <a href="https://alconsk239.ru/">Д Доставка алкоголя Новосибирск https://alconsk239.ru/ Доставка алкоголя Новосибирск

RichardneK - + за пост

2021.02.13 04:50

Интересный пост
_________________
futbol iddaa oyna, <a href="http://tr.onlinerealmoneybestgame.xyz/iddaa-canl-sonucu/">Iddaa canl? sonucu</a> - iddaa nedir nasД±l oynanД±r.

ctaleteyqg - Pills That Work Like Viagra - ytmkcvknqh

2021.02.13 01:26

cialis in mexico generic cialis lowest price <a href="https://bcialisoots.com/#">is cialis generic</a> does cialis always work cialis order australian

juice beauty blemish clearing serum - juice beauty blemish clearing serum

2021.02.13 00:29


Hey there! This is kind of off topic but I need some guidance from an established blog. Is it very hard to set up your own blog? I'm not very techincal but I can figure things out pretty fast. I'm thinking about setting up my own but I'm not sure where to begin. Do you have any points or suggestions? Thanks juice beauty blemish clearing serum crata.wommmewt.com/skin-care/juice-beauty-blemish-clearing-serum.php

green skin after shaving - green skin after shaving

2021.02.12 11:28


Article writing is also a excitement, if you know after that you can write if not it is difficult to write. green skin after shaving markl.wommmewt.com/music/green-skin-after-shaving.php

aloe vera for varicose veins - aloe vera for varicose veins

2021.02.11 23:18


If some one needs expert view about running a blog afterward i recommend him/her to pay a visit this blog, Keep up the fastidious job. aloe vera for varicose veins pover.wommmewt.com/for-men/aloe-vera-for-varicose-veins.php

antal muslimer i sverige - antal muslimer i sverige

2021.02.11 19:51


This post will help the internet people for creating new blog or even a blog from start to end. antal muslimer i sverige earmo.prizezwom.com/for-men/antal-muslimer-i-sverige.php

st g&ouml;ran gynmottagning - st g&ouml;ran gynmottagning

2021.02.11 11:29


Good info. Lucky me I found your website by accident (stumbleupon). I have book-marked it for later! st g&ouml;ran gynmottagning dustl.sewomenpriz.com/relaxation/st-goeran-gynmottagning.php

HelenVal - Настоящий лучший лавка гидра

2021.02.11 03:43

Продукты, какие невозможно приобрести во обыкновенном торговом центре, вероятно получить во исполинский куче торговых центров даркнета в маркетплейсе "Гидра". Площадка приобрела чувствительный привычка во компании торга оттеняющего сектора узы, однако благодаря того приобретения вероятно осуществлять круглыми сутками во каждое промежуток годы в отсутствии боязней из-за свою защищенность.
<a href=https://hydramarketonion.com>гидра официальный сайт</a>

Marcosrox - Мы профессиональная главенство которая поможет

2021.02.11 00:34

Я коллектив специалистов, понимающих собственное проблема также беспокоящихся об периода собственных покупателей. Я размещаем рекламу во Столице также Столичной сфере, однако кроме того согласие целой Российской Федерации, в случае ежели задача относится digital услуг. Во маркетинговых кампаниях следуем приборами, какие подобранны отталкиваясь с особенности полнее также вопросов покупателей.

<a href=https://premium-lift.ru/products/27759169>расклейка по этажам</a>

tofflor stl 35 - tofflor stl 35

2021.02.10 23:11


Hello just wanted to give you a quick heads up. The words in your post seem to be running off the screen in Ie. I'm not sure if this is a formatting issue or something to do with browser compatibility but I thought I'd post to let you know. The style and design look great though! Hope you get the problem fixed soon. Thanks tofflor stl 35 kund.sewomenpriz.com/decorations/tofflor-stl-35.php

jeans online dam - jeans online dam

2021.02.10 22:32


Because the admin of this site is working, no uncertainty very soon it will be famous, due to its feature contents. jeans online dam reco.prizezwom.com/beauty/jeans-online-dam.php

titan halsband herr - titan halsband herr

2021.02.10 11:19


I'd like to find out more? I'd want to find out some additional information. titan halsband herr siow.sewomenpriz.com/beauty/titan-halsband-herr.php

Kendallethix - Первоклассный спортивный интернет лавка

2021.02.10 06:48

Всетаки Без Исключения более юзеров узы интернет дают преимущество покупкам, произведенным посредством Козни Интернет, также данное казаться не беспричинно, так ровно со последнего периода сеть интернет - торговые центры начали существенно комфортнее также финансово дешевле простых. Сообразно Какой Причине зададитесь вопросом вам? Непременно ввиду того, то который близ козни интернет- торгового центра имеется маломальски конкурентноспособных положительных сторон, какие я в настоящее срок также проанализируем:

<a href=https://footballsale.ru/>бутсы nike phantom vsn academy
</a>

vackra sm&aring; ting - vackra sm&aring; ting

2021.02.10 01:29


Yes! Finally someone writes about
Unquestionably imagine that that you stated. Your favorite justification seemed to be at the net the simplest factor to keep in mind of. I say to you, I certainly get irked while other people think about concerns that they just don't recognize about. You managed to hit the nail upon the highest as well as defined out the entire thing without having side effect , people could take a signal. Will probably be again to get more. Thanks vackra sm&aring; ting wilma.prizezwom.com/music/vackra-sm-ting.php

Milanzek - Ordure is sporadically purely an internet search away

2021.02.09 21:45

Few things are rightfully universal. But while people across the fabulous speak another languages, feed-bag different foods and even experience different emotions, millions across the people note porn. In defiance of being so largely consumed, porn is maligned as the beginning of society’s ills. It’s methodical been labelled a public form peril by means of politicians in Utah.

Porn has transformed closed the ago not many decades, scheduled to the availability of the internet and faster snare connections. It is also chic more immersive than continuously before. Take understood reality. Earlier this year, researchers from Newcastle University in the UK aciform completely that VR changes the ordeal of porn from detached non-participant to protagonist. They warned that this has the potential to hide the border between genuineness and fantasy, peradventure damaging relationships and encouraging bad behaviour.

But what does the attestation as a matter of fact reply hither how porn may or may not be affecting people? Can research provide any answers? The truth is that it is a difficult topic notwithstanding scientists to study. The simplicity of porn dictates that researchers be required to either rely on people self-reporting their porn habits, or guide it to them in laboratory settings that are unnatural. (And no mistrust, slightly trying, too.)

That said, there is a growing fuselage of information that can anticipate hints. BBC Future reviewed what researchers have concluded so far.

more on - <a href=https://extbdsm.com>extbdsm</a>

&ouml;goninflammation vuxen huskur - &ouml;goninflammation vuxen huskur

2021.02.09 21:05


Just want to say your article is as astounding. The clarity in your post is simply excellent and i can assume you are an expert on this subject. Well with your permission let me to grab your feed to keep up to date with forthcoming post. Thanks a million and please continue the rewarding work. &ouml;goninflammation vuxen huskur anfan.sewomenpriz.com/beauty/oegoninflammation-vuxen-huskur.php

Williambig - производство электромонтажного оборудования

2021.02.09 18:09

производство электромонтажного оборудования. В Санкт-Петербурге. Оюбые материалы, размеры, быстрота, качество

<a href=http://astra-electric.ru/product/profil-z-obraznyj-zp-45kh25/>профиль zп 45х25</a>
<a href=http://astra-electric.ru/product/nlo-300kh50-ostec-lestnichnyj-lotok-zamkovyj-300kh50kh3000/>лоток лестничный замковый нло 300х50х3000</a>
<a href=http://astra-electric.ru/product/nlo-300kh50-ostec-lestnichnyj-lotok-zamkovyj-300kh50kh3000/>лестничный лоток замковый нло 300х50х3000</a>
<a href=http://astra-electric.ru/product/shveller-perforirovannyj-shp-60kh35-k235/>шп 60х35 швеллер перфорированный</a>
<a href=http://astra-electric.ru/product/shveller-perforirovannyj-shp-60kh35-k235/>швеллер шп 60х35 перфорированный</a>

<a href=http://cary-star.ru/>котята мейн кун спб</a>
<a href=http://cary-star.ru/>купить мейн куна в москве недорого</a>
<a href=http://cary-star.ru/>мейн кун купить в москве цена</a>
<a href=http://cary-star.ru/>мейн кун голубой</a>
<a href=http://cary-star.ru/2020/06/14/%D1%85%D0%BE%D1%87%D1%83-%D0%B7%D0%B0%D0%B2%D0%B5%D1%81%D1%82%D0%B8-%D0%BC%D0%B5%D0%B9%D0%BD-%D0%BA%D1%83%D0%BD%D0%B0/>купить кота мейн кун</a>
<a href=http://cary-star.ru/>купить британского кота</a>
<a href=http://cary-star.ru/product-category/maine-coon-kittens/>котята мейн кун купить</a>
<a href=http://cary-star.ru/>мейн кун купить саратов</a>
<a href=http://cary-star.ru/tag/%D0%BA%D1%83%D0%BF%D0%B8%D1%82%D1%8C-%D0%BC%D0%B5%D0%B9%D0%BD-%D0%BA%D1%83%D0%BD/>питомники мейн кунов в москве</a>
<a href=http://cary-star.ru/>мейн кун питомник спб</a>

http://vladivostok.bizru.org/sistemy-fora-ooo#reviews
http://jacquelineschell.klack.org/guestbook.html
http://www.rusforum.com/member.php?u=1348493
http://ts.stonybg.com/member.php?action=profile&uid=44231
http://prematureejaculation.infored.mx/?gb=1#top
http://www.isstv.tv/user/JohnnieHes
http://isichen.klack.org/guestbook.html
http://wavesport.klack.org/guestbook.html
http://stevie.klack.org/guestbook.html
http://www.play3.de/forum/index.php?/profile/62209-williamcex/
http://molosserverein.klack.org/guestbook.html
http://kalel.klack.org/guestbook.html
http://ferienwohnung.klack.org/guestbook.html
http://seeleute.klack.org/guestbook.html
http://apokalypse008.klack.org/guestbook.html

http://dijmtgg.webpin.com/blog_federal-tax-form-mailing-address.html
http://meineklasse.simigos.com/content/guestbooks/1537
http://www.dbzeta.net/memberlist.php?mode=viewprofile&u=790
http://esef.blogger.hu/2010/06/18/osszefoglalosdi/
http://lilxschmeddaliing.klack.org/guestbook.html
http://www.g419.biz/message.php
http://besi.klack.org/guestbook.html
http://ezhousing.ca/property/burlington-homestay-near-brant-street-and-dundas-street/#comment-64498
http://wsm.klack.org/guestbook.html
https://www.phpec.org/demo/x3/home.php?mod=space&uid=759520
http://daddysprincess.klack.org/guestbook.html
http://www.hopcartegrise.fr/documents-envoyer-pxl-17.html#msgAnchor
http://tierheilpraktikerin.klack.org/guestbook.html
http://www.strasheim.de/roland/2015/12/26/test-2/#comment-4352/
http://crazybunny.klack.org/guestbook.html

roots st&ouml;vlar dam - roots st&ouml;vlar dam

2021.02.09 07:54


you are in point of fact a good webmaster. The site loading pace is amazing. It sort of feels that you're doing any unique trick. Moreover, The contents are masterpiece. you've done a great task on this subject! roots st&ouml;vlar dam frome.wommmewt.com/for-women/roots-stoevlar-dam.php

hur ser mj&auml;ll ut - hur ser mj&auml;ll ut

2021.02.08 18:07


Howdy! I could have sworn I've visited this blog before but after going through a few of the posts I realized it's new to me. Anyhow, I'm certainly happy I stumbled upon it and I'll be bookmarking it and checking back regularly! hur ser mj&auml;ll ut visri.wommmewt.com/delicious-dishes/hur-ser-mjaell-ut.php


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »